Index Vakbarát Hírportál

Vádat emeltek a 9 milliárdos takarékbotrányban

2017. február 16., csütörtök 11:05

Vádat emelt a Pest Megyei Főügyészség az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet két vezető tisztségviselőjével és két alkalmazottjával szemben különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt, amelyek a pénzintézet fizetésképtelenségéhez vezettek - írja az ügyészség sajtóközleményében.

Puszira adtak hiteleket

A bűnügy fő vádlottja, aki a takarékszövetkezet egyik ügyvezető igazgatója volt, 2006-tól kezdődően az ismeretségi körébe tartozó vállalkozókat hitelezte szabálytalanul. Az alapvetően kistérségi pénzügyi szolgáltatást végző takarékszövetkezet kompetenciáját a hitelt igénylő fővárosi, Bács-Kiskun, Baranya, Pest megyei cégek több esetben meghaladták, ennek ellenére megkapták az igényelt pénzt. A kedvező bírálatnak az sem volt akadálya, ha a vállalkozás pénzügyi kondíciói a szabályok szerint nem tették volna lehetővé a hitel folyósítását.

Azért ide tettem a pénzt, mert jó helyen van

A vádlott személyes megbeszélés alapján egyedül döntött a hitelekről, a kérelmek elbírálása csak formálisan működött. Amikor az ügyfelek nem, vagy késedelmesen fizettek, a hiteleket átstrukturálták, az adós felszólítás helyett újabb és újabb kedvezményeket kapott a pénzintézettől. A vádlott 10 millió forinttól 900 millió forintig terjedő összegben kötött ilyen módon hitelszerződéseket, amelyeket az adósok nem vagy csak nagyon kis részben fizettek vissza.

Milliárdok veszteséges projektekre

Előfordult olyan eset, amikor a takarékszövetkezet az ügyfelek pénzéből több éven keresztül finanszírozott egy olyan céget, amelyik lakópark és szálloda építésébe kezdett a hitelből, miközben önerővel nem rendelkezett, veszteséges volt. A takarékszövetkezet 2009-ben átvállalta a hiteleket úgy, hogy a pénzintézet megvásárolta az ingatlant, majd azt az építő cég, egy szabálytalan lízingszerződés keretében üzemeltetőként visszakapta. Bár az építő cég a lízingdíjakat nem fizette, a takarékszövetkezet újabb hiteleket nyújtott és a szerződés futamidejét is meghosszabbította.

A vádlott a szabálytalan ügyletekkel összesen mintegy 9 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a takarékszövetkezetnek. A műveletek lebonyolításában a bűnügy további vádlottjai, két alkalmazott férfi és egy nő nyújtottak segítséget. A Magyar Nemzeti Bank a visszásságok feltárása után 2014-ben a takarékszövetkezet működési engedélyét visszavonta és a takarékszövetkezet felszámolását kezdeményezte.

A Pest Megyei Főügyészség a vádlottakat különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó,folytatólagosan elkövetett hűtlen kezelés bűntettével vádolja

Rovatok