Index Vakbarát Hírportál

Letartóztatták a Samsung vezetőjét

2017. február 17., péntek 08:46

A dél-koreai hatóságok letartóztatták a Samsung konglomerátum alelnökét és örökösét, Li Dzsejongot, akit azzal vádolnak, hogy megpróbálta megvesztegetni Pak Gunhje koreai elnököt. Ahogy arról már korábban írtunk, a Samsung nagy adományokat adott a korrupciós botrányba keveredett elnök bizalmasának, Csve Szunsilnak és alapítványainak, aki a vádak szerint aztán a pénz egy részét tovább csorgatta az államfőnek. 

Az ügyészség szerint a cég azt várta a támogatásért cserébe a kormány támogatását várta, hogy a Samsung építőipari vállalata felvásárolhassa vetélytársát, a Cheil Industries nevű céget. A Samsung elismerte, hogy adott 20 milliárd won (5 milliárd forint) összegű adományt a kérdéses alapítványoknak, sőt, Csve Szunsil lányának egy lovat is vettek, de a cég vezetése tagadja, hogy ezért bármit vártak volna cserébe.

Li Dzsejonga Samsung konglomerátum elnökének, Li Kunhinak a fia, aki apja 2014-es szívrohama óta a vállalatbirodalom de facto vezetője, akiről mindenki azt gondolja, hogy megörökli majd apjától az elnöki címet. 

Pak Gunhje elnököt tavaly decemberben váltották le a posztjáról, miután óriási tüntetéseken követelték a korrupciós ügyekbe keveredett politikus lemondását. A botrányról itt és itt olvashat részletesebben.

Rovatok