Index Vakbarát Hírportál

Engedély nélkül is árultak letelepedési kötvényeket

2017. február 21., kedd 10:45

Két évvel azután is vásárolt a magyar államtól és árult letelepedési államkötvényeket az egyik offshore hátterű közvetítő cég, hogy a parlament gazdasági bizottsága visszavonta az erre vonatkozó engedélyét - írja a Magyar Nemzet. A lap Demeter Márta független parlamenti képviselő közérdekű adatigénylése alapján azt írja, hogy

a S&Z Program Ltd. 2016-ban két alkalommal is vásárolt államkötvényeket az Államadósság Kezelő Központtól, miközben 2014 szeptembere óta már nincs engedélye. 

Ez a cég egyike volt annak a hét, főként külföldi tulajdonú és offshore-központokba bejegyzett cégnek, amely 2013-ban engedélyt kapott a parlament - akkor még Rogán Antal vezette - gazdasági bizottságától arra, hogy óriási haszonnal letelepedési kötvényeket árusíthasson. A lichtensteini bejegyzésű cég főleg a közel-keleti térségben terjesztette a kötvényeket, hivatalosan 2014 őszéig. Hogy ezek után hogyan adhatott el a cégnek kötvényeket az ÁKK, az egy nagy kérdés, ez ugyanis engedély nélkül teljesen illegális. Az ÁKK eddig nem adott magyarázatot az esetekre. 

Rovatok