Az év fogyasztóvédelmi botrányaként robbant be a köztudatba múlt héten, hogy a multik szemetet etetnek a magyarral. Meg a szlovákkal, csehvel, románnal, vagyis hiába az uniós tagság és a közös piac, az álláspont képviselői szerint a cégek első- és másodrendű fogyasztókra osztják a különböző állampolgárságú vásárlókat, a keleti blokk pedig szégyenszemre a lesajnált kategóriába került. Az ügyben nyilatkozatháború szintjén egymásnak feszült a kormány és a multik, de vajon kinek miben van igaza, és milyen következményei lehetnek a felháborodásnak?
Az aktuális élelmiszerhisztit egy kicsit furcsává teszi, hogy a médiát körbejárt eredmények egyáltalán nem újak, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 2014-ben készítette a most nagy nyilvánosságot kapott kutatását. A mostani felkapottságnak egy ugyanebben a témában publikált szlovák kutatás ágyazott meg, ami viszont egészen friss, és hasonló megállapításokra jutott, mint a korábbi magyar: bizonyos nemzetközi márkák szlovák polcokra kerülő termékei egyszerűen nem olyan minőségiek, mint az, ami az osztrák boltokban kapható.
Az új szlovák és a korábbi magyar vizsgálat eredményeiben közös, hogy némileg vitathatók, ugyanis a tesztelt ételek többségénél egyáltalán nem vagy csak aligha érzékelhető mértékű eltéréseket talált a hatóság összetevőket tekintve. Ez alól azért volt néhány kivétel, mint például a húsgombócos Knorr porleves, aminek a magyar változatából durván kispórolták a húsgombócot, vagy a szintén Knorr carbonaraalap, amiben az osztrákoknál volt sajt is. (Halkan azért jegyezzük meg, hogy a carbonaraszósz alapjáraton egyáltalán nem tartalmaz sajtot, de mondjuk alapjáraton nem is egy kis zacskóból szórjuk ki.)
A többi ételnél az elvileg fennálló különbségeket az úgynevezett érzékszervi vizsgálatokon állapították meg, ami annyit tesz, hogy a minőségellenőrök szépen végigszaglászták és végigkóstolták a kajákat. Ami lássuk be, elég szubjektív műfaj, a megállapítások többsége olyasmikben merül ki, mint hogy egy étel osztrák változata karakteresebb, intenzívebb ízt mutatott, harmonikusabb, teltebb, összetettebb volt az illata, krémesebb vagy éppen lazább szerkezetű az állaga. Az érzékszervi teszt véleményes jellegéről az is sokat elárul, hogy laikusként bár, de az Indexben is végigkóstoltuk néhány márka osztrák és magyar verzióit, az eredmények pedig homlokegyenest ellentmondanak a Nébih álláspontjának. Persze az is megtörténhetett, hogy az elmúlt 3 évben változott a gyakorlat.
A Nébih 2014-es vizsgálatában egyébként összesen 24 terméket hasonlítottak össze, az arányok így néztek ki:
A szlovák para kapcsán újból megszellőztetett eredmények nemcsak a magyar médiát tarolták le rögtön, de a kormány és az érintett cégek is megszólítva érezték magukat. Lázár János a múlt heti kormányinfón kiemelte, felháborító, hogy szemetet etetnek a magyarral, konkrét ellenintézkedéseket azonban nem említett. A magyar kancelláriaminiszter nem volt egyedül a beleállással, a szlovákiai eredmények után Gabriela Matecná szlovák földművelésügyi miniszter azt mondta, bizonyítást nyertek a félelmeik, miszerint a multinacionális vállalatok két kategóriába sorolják a fogyasztókat.
Rögtön másnap kijött a Márkaszövetség közleménye, majd az Élelmiszer-feldolgozók Országos Szövetsége is kiállt a gyártók mellett. Ezek azt kommunikálták, félreértés, hogy silányabb termékekkel etetnek minket a multik, az esetleges összetevőbeli különbségek az eltérő nemzeti ízlések kiszolgálását jelentik, az érzékszervi eltérések pedig adódhatnak a tesztelt termékek lejárati idejéből másféle tárolásából is.
A nagy márkákat tömörítő szervezet szerint például a magyarok „köztudomásúan jobban kedvelik a karakteres, fűszeresebb ízjegyeket mutató élelmiszereket”, ezért tapasztalhatunk eltérést egyes kajáknál. Ez azonban teljesen irreleváns közbevetésnek tűnik, ugyanis a Nébih egyik esetben sem a túlzott karakterességet kifogásolta, hanem teljesen más dolgokat. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy a magyarok jobban szeretik például a kevesebb húsgombócot a levesben, vagy a híg joghurtot preferálják a krémes helyett.
A szövetségeken kívül az egyes márkák is a tiltakoztak, a nem elég markánsan kakaósnak minősített Nesquik gyártója honlapján közölte, hogy a Szerencsen működő gyárukban készülő kakaóport mindenhová azonos minőségben szállítják. Az Index kérdésére a Nutellát gyártó Ferrero is reagált, azt írták, „mikrobiológiai és organoleptikus ellenőrzéseket” végeznek a különböző gyárakból jövő termékeken az azonos minőség biztosításához.
De a történet itt nem ért véget: hétfőn jött a hír, hogy Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elrendelte a hazai és a külföldi kiskereskedelemben kapható azonos termékek újabb átfogó vizsgálatát a Nébihtől. Ebben nagyjából 100 termék hozzávalóira vonatkozó összehasonlító vizsgálatot fog elvégezni a hatóság, ezenfelül a feltüntetett összetevők közötti különbségeket és az ebből adódó esetleges minőségi eltéréseket keresik majd.
Kérdés, mire megyünk az eredménnyel, ha a kezünkben lesz. Mint kiderült, már az előző vizsgálat eredményeit alapul véve is indult közös politikai akciózás a V4-országokkal, csak a lobbizás az uniónál eredménytelen maradt. Mint az FM tájékoztatásából kiderült, Fazekas Sándor már 2015 végén támogatásáról biztosította a téma uniós szintű megvitatásának kezdeményezőit, 2016 májusában pedig össze is ült „az élelmiszer-minőség kettős mércéje” tárgyában az EU Mezőgazdasági és Halászati Tanácsa.
A tárgyaláson, amelyen magyar részről a minisztérium felelős szakértői munkacsoportjának vezetője is részt vett, az a nem túl markáns konklúzió született, hogy a tagállami szintű fogyasztóvédelmi szerveket kell szorosabb együttműködésre bírni. Az FM ehhez még javaslatként hozzáteszi, az emberek vásároljanak inkább magyar élelmiszert.
Kérdeztük az üggyel kapcsolatban Nagy Attilát, a Nébih Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettesét, aki elmondta: a multik gyakorlata semmiképpen nem jogsértő, az eltérések többnyire bőven a határértékek között mozognak, ettől még azonban szerinte etikátlan, megtévesztő ugyanazon a néven más, pláne rosszabb terméket adni a kelet-európaiaknak. Az „eltérő nemzeti ízlések” teóriára ellenérvként elhangzott, hogy ezt nagyobb földrajzi távolságok és más jellemzők esetén akár el is lehetne fogadni, az azonban nem valószínű, hogy különbség lenne abban, mennyire szereti krémesen a mogyorókrémet az osztrák és a magyar vásárló.
Megtudtuk, hogy a 2014-es vizsgálat apropója egy szintén abban az évben a Fogyasztóvédelem által levezényelt vizsgálat volt, ami nemcsak élelmiszereket hasonlított össze, de hasonló eredményre jutott. Szintén ezt hozták ki már akkor is a szomszédos országok hatóságai, a csehek és a szlovákok. Nagy szerint ezek az országok akkoriban kezdeményezték az unióban a jogszabályi szigorítást, vagyis hogy lépjen fel az unió törvényi erővel a különböző országok fogyasztóinak megkülönböztetésével szemben: ha a cégek mást akarnak nálunk árulni, akkor annak találjanak ki másik nevet is. Ez a kezdeményezés azonban nem járt sikerrel, az Európai Bizottság nem találta indokoltnak a keményebb fellépést a cégekkel szemben.
Nagy Attilának felvetettük a bennünk felmerülő aggályokat a Nébih-teszt módszertanával kapcsolatban: adódhatnak a különbségek akár abból is, hogy az osztrák piacra készülő ételeket másik gyárban állítják elő egy kicsit más alapanyagokból, illetve hogy a vizsgálatban nem foglalkoztak az árakkal. Az igazgatóhelyettes elmondta, hogy bár előfordulhatnak olyan esetek, amikor a két országban forgalmazott étel származási helye is különböző, a 2014-es teszt során konkrétan találtak olyan édesipari terméket, amelyiknek az osztrák és a magyar változata is magyar gyárban készül, a hazai mégis rosszabb volt a megítélésük szerint.
Hogy hogyan kell elképzelni egy olyan gyártási folyamatot, aminek ez lesz a vége, arra viszont az igazat megvallva nincs ötletünk. Átállítanák a gyártósort arra az időre, amíg a keleti országokba szánt termékeket készíti? Vagy kézi előállítás esetén szólnak a munkásoknak, hogy déltől háromig a magyar piacra gyártunk, most az állottabb ostyát tegyétek a nápolyiba?
Az árral kapcsolatban kiderült: a Nébih nem vizsgálta kifejezetten azt, hogy ár-érték arányban milyenek a szomszédban jobbnak talált termékek a magyarokhoz képest, ez pedig nyitva hagy egy fontos kérdést. Mivel Ausztriában az árszínvonal általában magasabb, valószínű, hogy a vizsgált dolgok nagy része többe kerül. Ennek azonban önmagában nem kellene magyaráznia az eltérő minőséget: az árakat felfelé húzza a nagyobb vásárlóerő és a munkaerő, a szállítás stb. többletköltsége.
Amit mégis érdemes lenne valahogyan kiszűrni, mielőtt messzemenő következtetésekre jutunk, hogy az osztrák és a magyar vagy szlovák átlagfizetéshez képest mennyi egy-egy termék ára, illetve hogy mennyit hajlandóak ilyen típusú ételre költeni a vásárlók. Simán előfordulhat, hogy a multik azért spórolnak ki egy-egy alapanyagot a termékeikből, mert itthon az emberek nem akarnának annyit kifizetni egy porlevesért, amennyivel az többe kerülne finomabb változatban. De egyelőre ez is csak feltételezés, mivel az indexes és a Nébih-teszten egyaránt a legcsúnyábban leszerepelt Knorr porlevest gyártó Unilever nem reagált a megkeresésünkre.
A Földművelésügyi Minisztérium által elrendelt újabb vizsgálat eredményei márciusban lesznek nyilvánosak. Kérdés, hogyan tovább, ha ismét úgy találja a Nébih, rosszabb a magyar boltokba kerülő áru. Mint láttuk, a szubjektív elemekben bővelkedő, vitatható megállapításokra nehezebb érvelést alapozni az uniós jogszabályok szigorítása érdekében. Viszont úgy tűnik, a csillagok mostani állása szerint összeért a közvélemény és a politikai akarat, ráadásul a szomszédos országokban is mostanában volt felkapott téma ugyanez.
Így könnyen lehet, hogy akár van biztos alapja, akár nincs, az élelmiszeripari kettős mérce újbóli közös fellépésre sarkallja majd a visegrádi országokat az EU-ban. De ha konkrét akcióra nem is kerül sor, egy lobogtatható teszteredmény arra mindenképpen jól jöhet a Brüsszel és a multik ellen permanens szabadságharcot folytató magyar kormánynak, hogy kommunikációs szempontból hasznot húzzon az ügyből.