Index Vakbarát Hírportál

Kezdődik a nagy bankok kivonulása Londonból

2017. február 23., csütörtök 14:37

A Morgan Stanley háromszáz munkahelyet költöztet át Londonból Frankfurtba és Dublinba a brexit miatt - értesült a Bloomberg.

 Az egyelőre nem nyilvános tervekről alig tudni részleteket, így azt sem, milyen időtávon tervezi a bank a londoni iroda leépítését. A gazdasági portálnak nyilatkozott a Morgan Stanley szóvivője, de csak amolyan "sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom"-stílusban. Hugh Fraser közölte, céljuk, hogy továbbra is szolgáltatást nyújthassanak ügyfeleiknek a brexit-tárgyalások kimenetelétől függetlenül, de még nem történt konkrét döntés. 

A nemzetközi bankoknál már beindult a mozgás, mióta Theresa May miniszterelnök bejelentette, hogy kivinné Nagy-Britanniát a közös piacról. Egy brüsszeli kutatócsoport szerint a pénzintézeteknek mintegy 1,8 billió (ezermilliárd) eurónyi eszközüket kell majd kimenteniük a britektől a közös piacról való távozás esetén, ami 30 ezer angliai munkahelyet is fenyeget. 

Elemzők azt jósolták a brexit-szavazás után, hogy a brexit miatti tőke- és munkahely-elvándorlás nagy nyertese New York lehet, mivel az amerikai cégeknél benne van a pakliban, hogy ha már el kell hagyniuk Londont, inkább hazatérnek. A Morgan Stanley viszont inkább Dublinon és Frankfurton gondolkozik Colm Kelleher elnök szerint. A két város más intézményekért is versenyben van, Dublin például az Európai Gyógyszerügynökség székhelyére is pályázott Budapesttel és további 14 várossal együtt. Az európai városok közül kiemelten jól járhat még a brexittel Párizs, ami az EU új pénzügyi központjának szerepére kíván törni. 

Rovatok