Index Vakbarát Hírportál

3,2 millió áldozata van a madárinfluenzának

2017. március 1., szerda 16:18

A madárinfluenza Magyarországon eddig 233 állattartó telepet fertőzött meg, ami miatt 3,2 millió baromfit kellett kényszerből leölni és megsemmisíteni - közölte Bognár Lajos országos főállatorvos.

A főállatorvos azt mondta, a vadmadarak által terjesztett vírus emberre nem veszélyes, ugyanakkor a becslések szerint eddig mintegy 7 milliárd forint közvetlen kárt okozott a baromfiágazatnak, amelyből a kormány eddig több mint 3 milliárd forintot kifizetett.

Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnök-igazgatója ezzel kapcsolatban azt állította, hogy a magyar baromfiágazat a krízishelyzetből csak fokozott állami szerepvállalással tud kilábalni. A hazai baromfiipar az elmúlt évtizedekben töretlen fejlődést produkált, a vállalkozások döntően magyar kézben vannak, az ágazat éves szinten 500 milliárd forint termelési értéket állít elő - írja az MTI a Földművelésügyi Minisztérium közleménye alapján.    

Rovatok