Index Vakbarát Hírportál

Hernádi egy rokonának és Garancsinak is osztott uniós pénzt

2017. március 1., szerda 07:51

Szabálytalanságok és visszásságok történtek az Európai Unió egyik támogatási projektjénél, az induló innovatív magyar vállalkozások megsegítésére létrehozott Jeremie-programnál – derül ki abból a több mint 20 ezer dokumentumot tartalmazó belső iratanyagból, amelyet a Forbes szerzett meg, és a Direkt36 dolgozott fel.

A Forbes új számában megjelent cikk szerint az EU 2015-ben hónapokig szüneteltette a pénz kifizetését a szabálytalanságok miatt, és 4,3 milliárdos büntetést szabott ki. Brüsszel egyik legkomolyabb kifogása az volt, hogy bár elvileg csak a fejletlenebb régiókban működő cégek kaphattak támogatást, mégis sok érintett vállalkozás Budapesten és a környékén működött. Az EU bírálta a magyar hatóságokat is, mert azok szerinte nem tettek meg mindent a szabálytalanságok kiszűrése érdekében.

Emellett az is kiderült, hogy Hernádi Zsolt Mol-vezér Jeremie-alapja Hernádi egyik rokonát és annak közeli ismerősét is támogatta 840 millió forinttal, hogy ingatlanügyleteket bonyolíthassanak le, valamint hogy Hernádi alapja szorosan együttműködött a Jeremie-programban szintén résztvevő Garancsi Istvánnal, és még az üzletember egyik érdekeltségét is százmilliókkal támogatta. 

Egyes projekteket - például az említett ingatlanügyletet - még a Magyar Fejlesztési Bank is bírálta, a Direkt36-nak azt mondta az érintett munkatárs, hogy a Jeremie-program "nem erre lett kitalálva". A Mol-vezér szintén a Molnál dolgozó rokona, Bacsa György cége arra használta fel az uniós pénzt, hogy olyan ingatlanokat vegyen, amelyekben az MKB Banknak voltak fiókjai. A cégnek az ingatlanok megvásárlása után csak be kell szednie a bérleti díjat, ami nem igazán tekinthető innovatívnak. 

Hernádiék a lappal azt közölték, hogy ők szabályosan jártak el minden ügyben, és hangsúlyozták, hogy olyan befektetésekről van szó, amelyekben minden fél vállal anyagi kockázatot. A Nemzetgazdasági Minisztérium elismerte, hogy az EU pénzbüntetést rótt ki, de mivel a pénzt végül más célra fel lehetett használni, úgy vélték, hogy az országot nem érte veszteség.

Hernádit 2013-ban választották ki a Jeremie-programban való részvételre, Gran Private Equity nevű alapkezelője 3 milliárd forintot kapott startupok segítésére, amiből többek között a társkeresőbizniszbe is beszállt. A Forbes és a Direkt36 cikkéből kiderül, hogy ez az alap szorosan együttműködött a Mol-vezér régi ismerősének és üzlettársának, Garancsi Istvánnak Garangold nevű Jeremie-alapjával, amivel már az Indexen is foglalkoztunk. Voltak személyi és szervezeti átfedések, illetve kiderült az is, hogy Hernádi alapkezelője 2014 végén befektetett egy olyan üzembe, amelynek Garancsi az egyik résztulajdonosa.

A Gran szerint ők nagyon innovatívak voltak

Cikkünk megjelenése után jelentkezett a Gran Alapkezelő, szerintük náluk semmiféle szabálytalanság nem történt, valamennyi befektetésük teljes mértékben összhangban van a Jeremie-program előírásaival és az alapkezelő vállalásaival. Azt írják, hogy a Gran a megszokottnál jelentősen magasabb innovatív befektetési arányt vállalt és ezt az arányt is messze felülteljesítette. "A Jeremie-program fontos feltétele, hogy a programtól kapott forrásokat hozammal kell fizetni és meggyőződésünk, hogy a futamidő végén mi is így fogunk tenni" - írták. 

Rovatok