Index Vakbarát Hírportál

Egymillió Mercedest hívnak vissza egy hibás biztosíték miatt

2017. március 4., szombat 13:07

A német Daimler bejelentette, hogy egymillió darab Mercedes-Benzt kell visszahívniuk világszerte. A bejelentés szerint egy olyan hiba kijavítása miatt van erre szükség, mely eddig 51 autó kigyulladását okozta. Újabb gyártású autókról van szó, és a tűzesetekben senki sem sérült meg.

Az egymillióból jó 300 ezer darabot az USA-ban kell visszahívni. A cég akkor kezdi majd el értesíteni a tulajdonosokat, ha rendelkezésre áll a javításhoz szükséges alkatrész. A gyártósort már módosították, így a most készülő autókban már nem lesz benne a hiba, illetve a még el nem adott, raktárakban vagy kereskedőknél lévő példányokat is javítják, mielőtt forgalomba kerülhetnének.

A hírek szerint valószínűleg egy rendellenesen működő biztosíték okozza a bajt, és a hiba miatt egy évnél fiatalabb, sőt, idén gyártott autókat is visszahívhat a forgalmazó. Az okként megjelölt 51 tűzeset mindegyike az USA-ban történt, viszont a Daimler azt nem részletezte, a fennmaradó 700 ezer autó hogy oszlik el világviszonylatban. Az USA amúgy a cég három legnagyobb érdekeltsége közül az egyik, a másik kettő Kína és természetesen Németország.

Rovatok