Index Vakbarát Hírportál

A méz ötöde hamisítvány az uniós piacon

2017. március 8., szerda 07:17 | aznap frissítve

Az Európai Unió kiemelt mézpiaci ellenőrzésén a minták több mint húsz százalékáról derült ki, hogy hamisítvány. Az eredményeket látva az Európai Bizottság egy központi mézadatbank létrehozását tervezi - írta a Magyar Idők szerdán.

Az EU Egészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Főigazgatósága azt követően indított eljárást, hogy a termelők - köztük magyar méhészek - 2015 végén Brüsszelben és Budapesten is felhívták a figyelmet arra: a polcokra nem természetes eredetű ázsiai mézek kerülnek. Nagy István, a földművelésügyi tárca parlamenti államtitkára a lapnak elmondta, a hazai méztermelők érdekében az agrárkormányzat a nemzetközi fórumokon is lépéseket tett, állítása szerint az uniós vizsgálat is a magyar fellépés eredményének köszönhető.

A mostani ellenőrzésben minden uniós tagállam részt vett, továbbá Norvégia és Svájc is csatlakozott a kezdeményezéshez. Az uniós hatóság 2264 mézmintát vizsgált meg, a termékek 45 százaléka kiskereskedelmi forgalomból származott. Az előzetes kiértékelés alapján a minták 15 százaléka bizonyult hamisnak, majd további vizsgálatok után újabb 5,6 százaléknál merült fel a hamisítás gyanúja.

Nagy szerint Magyarországot az utóbbi idők szigorított ellenőrzései miatt már alig érinti a probléma. A ellenőrzés során a magyar hatóság 74 mézminta összetételét vizsgálta, ebből a hagyományos módszerek segítségével 14 terméket szűrtek ki, a bizottság laboratóriumába pedig 49 mintát továbbítottak. A különleges eljárásoknak köszönhetően végül 11 mézmintáról nem tudták bebizonyítani, hogy természetes. 

Rovatok