Pár évvel ezelőtt sokan estek hasra a semmiből felfedezett magyar startup vállalkozóktól. Prezi, Ustream, LogMeIn – ízlelgettük a szavakat, és próbáltuk megérteni, hogy miért mások ők, mint az átlag vállalkozó. Azon vitatkoztunk, hogy mi a startupság sava-borsa, hogy melyik céget illeti meg a jelző. Könyvek, cikkek és kisfilmek sora foglalkozott a jelenséggel akkoriban.
Utólag úgy tűnik, hogy a külföldire kicsit is nyitott hazai nyilvánosságot újra rabul ejtette az amerikai álom. A rendszerváltás időszaka óta ez először fordult elő, persze az akkorinál azért jóval szűkebb körben. Újra karnyújtásnyira került a merész és innovatív (amerikai) vállalkozó kultusza, az elszánt cégalapítók világa, és ezzel egy mifelénk viszonylag ismeretlen karrierút, ami az átlag pesti srácokból néhány év alatt milliárdos sikerembert faraghat.
Valójában csupán annyi történt, hogy néhány kiemelkedő cégen keresztül minden korábbinál közelebbről láthattuk, hogyan működik – egyébként már nagyon rég óta - az amerikai techbiznisz a kaliforniai Szilícium-völgyben. Hogy milyen egy olyan közeg vállalkozói kultúrája, ahol végtelen mennyiségben áll rendelkezésre az olcsó tőke és a tudás, amiből lényegében bárkinek lehetősége nyílik nyaktörő kockázatvállalás (és kikényszerített ügyeskedés) nélkül sikerre vinnie egy jobb ötletét. És elkezdhettünk álmodozni arról, hogy milyen jó lenne, ha mindez itthon is így menne.
Sajnos az eddigi hazai tapasztalatok finoman szólva is vegyesek. A startupokat pénzzel locsoló Jeremie-pályázatok nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Arra mondjuk legalább jó volt a sok eltapsolt milliárd, hogy a téma a térképre került, és azzal is mentegethetjük a helyzetet, hogy minden mélyreható változás lassú, ez pedig egyrészt nem meglepő, másrészt nem feltétlen jelenti azt, hogy eleve lehetetlen – ahogy láttunk is jó példákat a gyors szemléletváltásra Izraelben.
A nagy startup-szentháromságunkra felpillantva: a Ustream és a LogMeIn kezét alapítóik régen elengedték – cégeikből jó pénzért exiteltek – és ugyanez a távolodás a Prezinél is látható. De hol az utánpótlás?
Ilyesmik jártak a fejemben úton a LogMeIn Andrássy úti, startuposra tuningolt főhadiszállása felé. Pontosabban nem is főhadiszállás, mint utóbb megtudtam, merthogy az már régen az USA-ban, Bostonban van. A budapesti helyszín az egyik szimpla fejlesztési központ, tele informatikusokkal, de legalább ebben a kategóriában talán a legmeghatározóbb a cégen belül – a cégen, ami egyébként már négy kontinensen működik, globalizálódott rendesen. Mondjuk azt, hogy a budapesti a fejlesztési főhadiszállás, ez is valami, talán nem is kevés, hiszen egy érett fázisba lépő techcégben (már szó nincs startupról) mégiscsak a legfontosabb munka a programozóké, gondoltam.
Mint kiderült, ez csak részben van így. A stratégiai és pénzügyi döntések nem itt születnek, pedig valahol leginkább az ilyen sajátosságok tesznek valóban magyarrá egy céget. Az igazgatótanácsban egyetlen magyar sincs, az operatív felsővezetésben is csak egy akad, a BME-n végzett informatikus, Pálfy Sándor, aki a feleségével Bostonban él. Vendéglátóimnak el is árultam, hogy egy sikeres magyar céghez indultam el reggel, most meg egy amerikaitól távozom, milyen érdekes.
Ennél is meglepőbb volt azonban a felismerés, hogy a cég az említett mércéim szerint már akkor sem volt igazán magyar, amikor pár éve berobbant a hazai nyilvánosságba. Akkor mondjuk még Anka Márton informatikus-cégalapító kínálgatta ingyen Dr. Pepperrel tudósítónkat a bostoni központ aulájában, tehát az optikai magyarság némileg jobban stimmelt, de hiába, a cég sikereit, ha lehet ilyet mondani, már akkoriban is döntően az amerikai vonásainak köszönhette.
Persze jó érzés volt kertelés nélkül lemagyarozni a LogMeInt - a Nagy Hármas legelső, talán legsikeresebb tagját. És láthatóan ez a tulajdonosokat sem zavarta. De ennyi év után, ha fáj is, öntsünk tiszta vizet a pohárba: ebben a cégben csak részben magyar nyersanyagból, tisztán amerikai receptúra alapján egy nemzetközi csapat épít nemzetközileg is versenyképes termékeket, melyek végső formájukban már csak nyomokban tartalmaznak hazai hozzáadott értéket. Ez persze mind tök jó, nem kell ezen keseregni. Az alapítók célja, a startupság végső fázisa mindig az eltávolodás, annyi különbséggel, hogy az USA-ban jó eséllyel amerikaiak viszik tovább a cégeket a következő növekedési fázisba, ami idehaza természetesen lehetetlen lenne.
Ettől függetlenül persze örüljünk annak, hogy innen indult ez a történet, és még most is erősen kötődik ide a budapesti mellett a szegedi és debreceni, folyamatosan bővülő programozói bázisnak köszönhetően.
Ezzel együtt is igaz, hogy jelen formájában ez a cég kb. pont annyira magyar, mint a Microsoft, a Google vagy a Nokia, melyek Budapesten üzemelő irodáit a még mindig versenyképesnek mondott magyar informatikusképzés mellett döntően az alacsony bérkörnyezet vonzotta Magyarországra, és tart itt még most is.
A LogMeIn most egyébként egy igen érdekes periódus előtt áll, meséli a magyarországi központ technológiai vezetője, a cégen belüli fejlesztőközpontok közötti együttműködésért felelős Láng András, aki már 2006 óta dolgozik itt, ezzel a legnagyobb senior a mostani stábban.
A dolog azért is érdekes, mert jól példázza, hogy mit jelent kinőni a startupságból. A cég éppen összeolvadt egy hatalmas vállalatcsoport, a Citrix egyik leányával, a GetGo nevű céggel. A január végén zárult tranzakció eredményeként létrejött cég együttes árbevétele a tervek szerint idén átlépi az egymilliárd dollárt (ez közelíti a 300 milliárd forintot), ami saját részpiacán világszinten is meghatározó szereplővé emeli a felhizlalt csapatot.
Az együttműködés részleteinek, a csapatok, a vállalati kultúra integrálásának és a költséghatékony működésnek a kidolgozása az idei év nagy kihívása. Amikor ott jártam, épp a bostoni vezetők meg a GetGo-csapat jöttek látogatni a budapesti bázist. Ami a nagy közösben is meghatározó marad.
Az új cégben a termékeknek négy nagy csoportja van, amiket házon belül line-nak hívnak, és a budapesti az egyetlen fejlesztőbázis, ahonnan mind a négy line munkájában közreműködnek. A line-ok külön kis csapatok, saját vezetővel, költségvetéssel illetve éves eredménnyel, kicsit mintha független kis startupok működnének házon belül, hogy a kezdetekre emlékeztető vibe, a startupság hangulata és hatékonysága a nagy egészen belül se vesszen el.
A line-ok mindegyik 3-5 terméket gyárt, amik, egy techcéghez igencsak passzoló módon, internetes szoftverek a távoli elérés, a netes kommunikáció vagy például a titkosítás, jelszó-management területén, magyarázza Kovács Lívia a magyar cég ügyvezetője és az itteni iroda HR felelőse.
Az egész felépítmény legérdekesebb része – mint a legtöbb multinál –, hogy hogyan lehet hatékonyan összedolgoznia kb. 3000 embernek egy olyan környezetben, ahol a pénzről döntők és a pénzt megtermelők között több ezer mérföld van, de az simán mindennapos probléma lehet, hogy mondjuk a humánerőért felelős vezető, vagy mondjuk az, aki a házon belüli beszerzésekért felel, nagyon távoli időzónában élnek.
Ha egy földgömbre leszúrnánk egy tollat és megpörgetnék, a vonal mentén mindenhol lenne alkalmazottja a LogMeInnek az amerikai nyugati parti Santa Barbarától Jersey Cityn és Dublinon keresztül Bangalore-ig vagy Sydneyig. Így talán érthetőbb, miért írtam, hogy ez a vállalat már csak nyomokban magyar.
Egy másik érdekes élmény, ami az eddigi érzéseket erősen alátámasztja, az épp nyilvánosságra hozott tavalyi éves beszámolót átfutása. A dokumentum tele van impozáns számokkal: a fő célkitűzés – az integráció lebonyolításán túl – az évi 10 százalékos árbevétel-növekedés és a tartósan 40 százalékos EBITDA-árrés (adózás és kamatfizetés, amortizáció előtti eredmény) elérése.
A megfogalmazásból látszik, hogy a LogMeIn nagy, stratégiai kérdés előtt áll: hogyan tovább? A vállalatcsoport egy gyorsan mozgó, igazi növekedési sztori maradjon a következő időszakban, ami belső erőforrásaiból vagy felvásárolások által, de mindenképp egy erőteljes növekedési víziótól vezérelve erőltetett ütemben hódít meg új és régi piacokat vérbeli startupként , vagy inkább álljon be az érettebbnek, megállapodottnak tekinthető, saját részvényeit vásárolgató, illetve osztalékot fizető nagyvállalati sorba?
A tavalyi év mellett az idei tervekről is szóló beszámoló a kérdés megválaszolásában igencsak meghatározó, amire ugyebár a budapesti főhadiszálláson ugyanúgy nem láttak rá mint én, vagy mint a cég 53 millió kisrészvényese. A z amerikai menedzsment hisz abban, hogy a LogMeIn történetének új, izgalmas szakaszába lépve, a fentebb említett pénzügyi adottságoknak köszönhetően a részvényeseknek számottevő hozam biztosítható a következő három évben. Emellett komoly sajátrészvény-vásárlási program is indul. A cég szabadon elkölthető pénzeinek háromnegyedét a következő években erre a két célra fókuszálva költi majd.
A feltett nagy, stratégiai kérdés, tőlünk ugyan távol, de eléggé egyértelműen megszületett.
(Borítókép: Bődey János/Index)