Index Vakbarát Hírportál

Igazságosabb versenyt és nagyobb jogbiztonságot kér tőlünk az OECD

2017. március 17., péntek 17:21

A legszegényebbek még szegényebbek lettek Magyarországon, és sok ember dolgozik nálunk, de alacsony termelékenységgel, áll többek közt az OECD friss növekedési jelentésében, a Going for Growth 2017-ben. Azért meg is dicsértek minket pár dologért, de haladjunk sorjában.

Nőtt az egyenlőtlenség Magyarországon 2005-ről 2015-re, ami leginkább annak köszönhető, hogy társadalmunk legszegényebb 20 százaléka tovább csúszott lefelé. Azaz pontosabban csökkent a háztartásonkénti elkölthető jövedelmük valamelyest, a többieknek meg kicsit, átlagosan egy százaléknál is kevesebbet, de nőtt.  

A kis fehér négyszög jelzi a legszegényebb  20 százalékot háztartásonkénti elkölthető jövedelmének változását 2005-2015 közt, a kék oszlop a mediánt. 

A gazdaságunk a válságig tudott valamennyire felzárkózni az OECD átlagig a GDP/fő mutató alapján, de a válság után újra belassultunk. A kormány az elmúlt években "szerény" strukturális reformokat vitt csak véghez az ajánlásiak alapján, itt örülnek az adminisztráció-csökkentő lépéseinknek, az adóék csökkentésének, vagy az egy darab alacsony keresetűeknek megcsinált komolyabb programunknak, a munkahelyvédelmi akciótervnek. Amit egyébként nem mellékesen a korábbi évek olyan, alacsony keresetűeket büntető húzásai miatt kellett kitalálni, mint például az adójóváírás eltörlése. 

Itt például nem sok változott a helyzet 2007-2015 között: a 15-29 közti magyar fiataloknak nagyjából 16 százaléka nem tanul és nem is dolgozik. Ezzel nem vagyunk drámaian rossz helyzetben, de eléggé kéne gondolkoznunk az előrelépésen. Az ilyen fiatalok ugyanis jellemzően nem unatkozó milliárdosok, hanem olyanok, akiknek hamar gajra mehet az egész életük.

Mindez jó, de további markáns bürokráciacsökkentést javasolnak, a nagy boltok szívatását enyhíthetnének az erősebb verseny érdekében, és általában nagyobb jogbiztonságot tartanának nálunk előnyösnek. De az is okos dolog lenne szerintük, ha a GVH nem csak bizonyos iparágakat ellenőrizhetne, hanem az összeset. Emellett nyugdíjkorhatár-emelést javasolnak, ha egyszer egyre tovább élünk. Szívesen látnának még oktatási reformokat, külön a cigányok oktatására, felzárkózására is odafigyelve, illetve az adóék további csökkentését. És használhatnánk több hatásvizsgálatot a szabályozási ötleteink megvalósítása előtt. 

A részletesebb javaslatokat angolul itt tudja elolvasni

Az NGM nagyjából annyit közölt erről, hogy a dicséretet elfogadják, és ők még hozzá is tettek volna pár dolgot, a kritikáknál, javaslatoknál viszont az OECD szerintük nem vett figyelembe minden körülményt, szóval ezért döntő részükre nem is reagáltak.

Rovatok