Index Vakbarát Hírportál

Levélben kérnek fizetésemelést a védőnők

2017. március 20., hétfő 08:44

Több száz védőnő minisztereknek és közjogi méltóságoknak küldött levélben kért fizetésemelést. Az alacsony juttatások mellett azt is kifogásolják, hogy a többi egészségügyi dolgozóhoz képest diszkriminatív a bérezésük, írja a Világgazdaság.

A védőnők elsősorban azt kifogásolják, hogy miközben ugyanazok a szabályok vonatkoznak rájuk, mint a kórházi vagy szakellátásban dolgozó, főiskolai végzettségű kollégáikra, az alapellátásban foglalkoztatott védőnők nem tartoznak az egészségügyi bértábla hatálya alá.

Bár tavaly a költségvetésben kétmilliárd forint jutott a védőnők illetményének emelésére, a lapnak Csősz Katalin, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK) védőnői tagozatának elnöke azt mondta: a beharangozott havi bruttó 30 ezer forint helyett sokan csak pár ezer forinttal kapnak többet, de tud olyan védőnőről is, akinek egyáltalán nem emelkedett a fizetése.

Miután 2018–2019-re a védőnőknek semmilyen fizetésemelés nincs betervezve, viszont az egészségügyi szakdolgozói bértábla évről évre nő, hamarosan a diplomás védőnők bére 50-60 ezer forinttal kevesebb lesz, mint a hasonló diplomás végzettségű egészségügyi szakdolgozóké, közölte a MESZK a Világgazdasággal.

Magyarországon 4500-5000 védőnő dolgozik, körülbelül négyszázan hiányoznak az állományból.

Rovatok