Index Vakbarát Hírportál

Otthagyta a céget az Uber elnöke

2017. március 20., hétfő 10:16

Váratlanul és azonnal hatállyal lemondott tisztségéről Jeff Jones, az Uber közösségi taxiszolgáltató cég elnöke. Jones, aki alig hat hónapja töltötte be a pozíciót, a Recode nevű technológiai hírportál információi szerint az Uber botrányai miatt hagyja ott a céget, bár hivatalosan "a vezetéssel kapcsolatos nézeteltérésekre" hivatkozott. Jones bejelentése az Ubert teljesen váratlanul érte, a cég vezetése gyakorlatilag a sajtóból tudta meg az elnök döntését. 

Jones a világhódító és elég ellentmondásos  taxiapp-cég második számú vezetője volt az alapító-vezérigazgató Travis Kalanick után. Az Ubert eléggé megviselték az elmúlt, az elmúlt hetekben kipattanó botrányok , kezdve a cégen belüli szexizmus és szexuális zaklatás vádjaitól addig a kiszivárgott videóig, ahogy Kalanick egy Uber-sofőrrel üvöltözik, aki kritizálta a céget az egyre csökkenő viteldíjak miatt. Mindezek után Kalanick bejelentette, hogy segítségre van szüksége a cég vezetésében, ezért az Uber új ügyvezető igazgatót keres. Jones neve állítólag föl sem merült a posztra, miközben az új vezető a céges hierarchiában az elnök fölött lenne, bár a Recode forrásai szerint nem ez volt Jones távozásának elsődleges oka. 

A BBC úgy tudja, hogy az új ügyvezető érkezése után Kalanick lemondana a vezérigazgatói posztjáról, belátva, hogy sajátos vezetési stílusa és rossz hírneve már inkább árt az Ubernek, mint használ. Ennek a lépésnek az lehet a célja, hogy megnyugtassa az Uber befektetőit, és előkészítse a cég esetleges tőzsdei bevezetését. Az Uber ezt az értesülést nem erősítette meg. 

Rovatok