Index Vakbarát Hírportál

Dollármilliókat mostak át Magyarországon az oroszok

2017. március 22., szerda 10:36

Magyarország is érintett az Oroszországban lassan három éve gyűrűző, 22 milliárd dolláros pénzmosási ügyben. A Laundromatnak nevezett ügyben a KGB utódszervezet, több nemzetközi bank, moldáv bírók, csinovnyikok és még Putyin unokatestvére is felbukkan. Úgy tűnik, Magyarországon 7 milliárd forintnyi üzlet zajlott, vagyis több pénz folyhatott át rajtunk, mint a szomszédos országokon összesen

Majdnem három évvel ezelőtt jelent meg az első cikk az orosz Novaja Gazeta független napilapban, egy nagy, Oroszországból induló pénzmosási történet. A cikk szerzője már akkor úgy gondolta, hogy ez lehet a kommunizmus utáni Oroszország legnagyobb pénzmosási botránya.

Az újságíró számításai szerint 22 milliárd dollárnyi rubelt mostak tisztára orosz fehérgallérosok egy bonyolult nemzetközi struktúrában, más becslések szerint akár 80 milliárd dollár – átszámítva több mint 23 ezer milliárd forint – is átfolyhatott a világ egyik legnagyobb pénzmosodáján. (Összevetésül: ez a teljes magyar gazdaság éves teljesítményének kétharmada.)

A sztori egy még mélyebb, nemzetközi tényfeltárása kedden jelent meg a Novaja Gazetában, a brit Guardianben, a német Süddeutsche Zeitungban. Az újságírók az OCCRP nevű, nemzetközi oknyomozó újságírókat tömörítő szervezet segítségével már azt is ki tudták deríteni, hogy honnan és hová tartott, mely országokon és bankokon keresztül folytak el a rubelmilliók.

A Novajában publikált pénzmosási térkép szerint magyarországi bankokon keresztül 68 ügylet bonyolódott, összesen 24,5 millió dollár értékben, ami kicsit több mint 7 milliárd forint.

Csak Magyarországon több pénz folyhatott át, mint a szomszédos országokon összesen.

Oroszországban már a 90-es évek óta afféle nemzeti sport, hogy ki milyen rafinált módon tudja kivinni az orosz állami közbeszerzéseken vagy éppen a kőolajon megkeresett milliárdokat az országból. Az ilyen tranzakciók ellen Putyin több éve háborút indított – olyannyira, hogy a külföldön élő orosz állampolgároknak is egy adóbevallást kell leadniuk az orosz követségeken, amiben olyan mélységekig kell beszámolniuk vagyoni helyzetükről, hogy azt is le kell írni, éppen mennyi pénz van a bankszámlájukon.

Ezért idővel már a hatóságok is jobban figyeltek, így nem volt elég hatékony az a módszer, amikor valaki csak papíron, fiktív ügyletet kötve rendel meg árut. Ezt egy idő után az orosz vámhivatal észrevette, és komoly büntetést kaphatott, akit elkaptak.

Egy bonyolult rendszer működése

Ezért orosz fehérgallérosok kidolgoztak egy új módszert, amit a sajtóban Laundromatként emlegetnek. A Laundromat 2010-től 2014-ig működött, ezalatt sikerült a fent említett, irdatlan mennyiségű pénzt kimosni Oroszországból. A rendszer lényege, hogy cégek kölcsönöket adtak egymásnak, magánszemélyeknek, valamint fiktív szerződéseket kötöttek, majd perre vitték a dolgot. Ezek a perek minden esetben Moldoviában zajlottak, mert több esetben moldáv állampolgárok voltak a strómanok, és mert itt sikerült elég bírót lefizetni. A rendszer a következőképpen működött: 

Így egy külföldi bírósági ítéletre hivatkozva, legálisan lehetett dollármilliókat kiutalni Oroszországból.

A séma később úgy alakult, hogy néhány orosz bank számlát nyitott a moldáv Moldindconbankban, a perben megítélt összeget ide utalták át, majd rögtön aznap – a bankon belül – egy eurós számlára továbbították, onnan pedig valamelyik balti állam bankjába került a pénz. Például a rigai Trasta Komercbankába, amelyen az OCCRP cikke szerint 13 milliárd dollár folyt keresztül. Ezt a pénzintézetet azóta be is zárták, többek között azért, mert nem felelt meg a nemzetközi pénzmosás elleni egyezményeknek. A moldáv és lett bank több mint 26 ezer átutalást kezelt a 21 fiókcégnek 2010 és 2014 között.

Ahogy a pénz Lettországba vagy más balti államba ért, már az Európai Unió területén volt, ahonnan szabadabban mehetett szerte a világban. A pénz nagy része átfolyt a világ legnagyobb bankjain, a Guardian szerint például a londoni bankok nagyjából 740 millió dollárt kezeltek a mosott pénzből. A brit HSBC bank kezelte ennek a nagy részét, több mint 540 millió dollárt, de a Royal Bank of Scotland vagy az angol királynő pénzügyeit is intéző Coutts banknál is megfordult pár millió. A világ más bankjaiban is megfordult a mosott orosz pénz, a Bank of Chinához 717 millió dollár, az amerikai Citibankhoz pedig 37 millió dollár mosott pénz került az újságírók számításai alapján.

A bankokból aztán tipikusan offshore számlákon landolt a pénz, hogy aztán abból többek között gyémántokat, bundákat, értékes ingatlanokat, valamint drága csillárokat és bútorokat vegyenek. De a mosott pénzből jutott még egy orosz diák tandíjára egy brit elit magániskolában, illetve a Laundromaton keresztül finanszírozták például egy amerikai emozenekar, a The Red Jumpsuit Apparatus orosz turnéját vagy éppen Csíkszentmihályi Mihály magyar származású sztárpszichológus előadását is. Természetesen nekik fogalmuk sem lehetett róla, hogy milyen pénzből fizetik a gázsijukat.

Putyin-rokon az egyik bank élén

A Novaja Gazeta három évvel ezelőtt is célozgatott arra, hogy ilyen szintű pénzmosást nem lehet az orosz állam tudta nélkül véghezvinni. Akkor még csak olyan emberekre bukkantak a rendszerben, akik közel álltak a kormányzathoz, még pontosan nem tudták megnevezni az összes szereplőt. Így bukkantak rá a volt moszkvai polgármester, Jurij Luzskov feleségére (Luzskov néhány éve szökésben van, őt korrupcióval és pénzmosással vádolják).

A volt moszkvai polgármester neje volt az egyik tulajdonosa annak az orosz banknak, ahonnan a legtöbb utalást bonyolítottak le, később eladta a tulajdonrészét egy olyan vállalkozónak, aki építési cégével csak állami megrendelésekből élt, és a sajtóhírek szerint az FSZB egyik tisztje volt. Ebben a bankban lett – a fent említett időszakban – igazgatósági tag Vlagyimir Putyin másod-unokatestvére, Igor Putyin. Ő később a Forbes orosz kiadásának tagadta, hogy bármi köze lett volna az ügyletekhez.

Az orosz titkosszolgálatok is közreműködhettek

Az orosz állam érintettségét az is mutatja, hogy az orosz hatóságok finoman szólva nem annyira segítőkészek a Laundromattal kapcsolatos nyomozásban. A Novaja Gazeta szerint például amikor a moldáv hatóságok segítséget kértek az orosz kollégáktól, az FSZB ügynökeit kapták a nyakukba, akiknek az lehetett a dolguk, hogy kiderítsék, mennyit tudnak a moldávok – legalábbis ezt állítja a moldáv antikorrupciós ügynökség vezetője.

Az orosz napilap szerint 2014-ben kettő fiatal orosz ügynök, egy nappal azelőtt kiállított orosz útlevelekkel megérkezett Moldova fővárosába. Hivatalosan a két ügynök segített volna a helyi hatóságoknak további részleteket kideríteni, de csak két napig tartózkodtak az országban, a moldávok pedig semmilyen használható információt nem tudtak belőlük kihúzni. Az orosz hatóság a két ügynök távozása után sem segített igazán, a moldáv nyomozókat például mindig más központhoz kapcsolták az FSZB-n belül, amikor segítséget szerettek volna kérni a nyomozáshoz. 

Később több furcsa dolog is történt Oroszországban tartózkodó moldáv diplomatákkal, amit ők az ügy kirobbantásával kapcsolnak össze. Az orosz hatóságok több házkutatást tartottak náluk, az egyik hivatalos delegáció vezetőjét váratlanul letartóztatták, a cikkeket jegyző orosz újságírót pedig többször kihallgatták a titkosszolgálatok.

Moldáviában a kirobbantott ügy következtében több bírót és tisztségviselőt letartóztattak, összesen 14 büntetőügy van folyamatban. Oroszországban a hatóságok csak egymásnak küldözgetik az aktákat, és nemcsak a moldáv, de a brit kollégáknak sem segítenek igazán. A brit National Crime Agency pénzmosással és korrupcióval foglalkozó osztályának vezetője a Guardiannek például azt nyilatkozta, hogy az orosz hatóságok nem hajlandók elárulni, hogy mennyi orosz pénz érkezik Nagy-Britanniába, és hogy az illegális forrásból származik-e. 

Rovatok