Index Vakbarát Hírportál

Szabálytalan vizsgálat dönti el, hogy szeméttel etetnek-e minket a multik

2017. március 28., kedd 20:19

Szerdára ígérte az agrártárca a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) vizsgálatának eredményét, ami alapján kiderül, hogy valóban alacsonyabb minőségű élelmiszerrel látják-e el Magyarországot egyes élelmiszeripari cégek.

A Nébih nem is végezhetne összehasonlító termékteszteket

A hvg.hu birtokába került, március 26-án kelt előterjesztésből azonban kiderül, a Nébihnek a minisztérium még csak most készül jogosultságot adni ilyen ellenőrzések elvégzésére, azaz szerdán délelőtt az agrártárca vezetői olyan vizsgálat eredményét ismertetik majd, amelyre nem is lett volna hatásköre az élelmiszer-biztonsági hatóságnak.

A Nébih jogosultságai közé csak ezután kerülne be az, hogy „összehasonlító terméktesztet és vizsgálatokat végez” és hogy „részt vesz az élelmiszerláncot érintő nemzeti minőségrendszer ellenőrzésében”, miközben a hatóság már végzett ilyen vizsgálatokat.

"Mindez aggályossá teszi a most végzett vizsgálat törvényességét, annál is inkább, mivel a Nébihnek arra sincs jogosultsága, hogy a külföldön beszerzett élelmiszereknél végezzen hatósági vizsgálatokat. Ehhez legalábbis egy közös uniós minőségellenőrzési rendszerre lenne szükség, ám az EU-ban sincs egyelőre ilyen" - írja a HVG.

Nincs jegyzőkönyv, senki sem tudja, mit vizsgálnak

További aggályokat jelent a vizsgálattal kapcsolatban, hogy jelen ellenőrzés nem minősülhet a lap által megszólaltatott szakértők szerint hatósági vizsgálatnak, mert annak elindításáról sem készült hivatalos jegyzőkönyv. Senki sem tudhatja így (beleértve magukat az érintetteket is),  mely termékeken és pontosan mit vizsgálnak, így arra sincs mód, hogy ellentesztet végezzenek.

A gyártók ráadásul jogi úton sem tiltakozhatnak, ha nem értenek egyet a hatóság megállapításaival, így gyakorlatilag a kormány azt kommunikálhat a vizsgálatról, amit akar, az érintett cégek maximum polgári perben bizonyíthatnák az igazukat.

Az egész botrány abból indult februárban, hogy a Magyar Idők előszedett egy két évvel ezelőtti vizsgálatot, amely 24 terméket hasonlított össze, ugyanazoknak a multicégeknek ugyanazon osztrák illetve magyar termékeit. A vizsgálatból az jött ki, hogy a termékek többségének eltérő a minősége és az összetétele, de általában csak érzékszervi vizsgálattal sikerült kimutatni, hogy rosszabbak a keletre szánt termékek, nem pedig az összetevők szintjén.

Mivel a kormány multi- és Unióellenes offenzívájához tökéletesen illeszkedne az eredmény, hogy a mulitk szeméttel etetik a magyarokat, különösen fontos lenne, hogy szabályos és törvényes legyen a vizsgálat, de a jelek szerint ez nem valósult meg.

Rovatok