Index Vakbarát Hírportál

Gatyába ráznák a Szabolcs megyei foglalkoztatást

2017. március 30., csütörtök 15:20

A Terület- és településfejlesztési operatív programban (Top) 2021-ig több mint 2,5 milliárd forintot fordítanak Szabolcs-Szatmár-Bereg megye foglalkoztatási helyzetének javítására - hangzott el a projektvezető megyei önkormányzat vezetésével létrehozott foglalkoztatási paktumszervezet fórumán csütörtökön Nyíregyházán.

Az állásbörzével egybekötött eseményen együttműködési megállapodást írt alá huszonnyolc, a megye foglalkoztatási helyzete szempontjából meghatározó önkormányzat, intézmény és szervezet. Cseresnyés Péter, az NGM munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára elmondta, a szabolcsi foglalkoztatási paktum célja, hogy az elsődleges munkaerőpiacon találjanak munkát azok az embereket, akik eddig nem dolgoztak, vagy nehezen találtak állást.

A foglalkoztatási projekt az Európai Szociális Alap és a magyar kormány finanszírozásában valósul meg. A 2021 májusáig tartó projekt több mint ezer ember foglalkoztatását támogathatja, képzést közel ötszázan kaphatnak, emellett egyéb szolgáltatás igénybevételére közel 1500-an jelentkezhetnek. A fórumon elfogadták a projekt megvalósíthatósági tanulmányát, amely alapján hamarosan elkészül Szabolcs-Szatmár-Bereg megye foglalkoztatási stratégiája is.

Rovatok