Index Vakbarát Hírportál

Lázár: Más van a magyar és az olasz Nutellában

2017. március 30., csütörtök 15:53

Lázár János, a Miniszterelnökség minisztere a Kormányinfón beszámolt a Nébih szerdán publikált élelmiszertesztjéről, csakhogy kicsit megmásította az eredményeket, hogy jobban passzoljon a mondandójához.

Azt mondta például, hogy nem ugyanaz van az olasz Nutellában, mint a magyarban.

Ez viszont nem igaz: a teszt, amire hivatkozott ennek éppen ellenkezőjét mutatta ki: nem találtak különbséget az összetevők között. A szakemberek a vizsgálatban osztrák, olasz és magyar Nutellát vizsgáltak.

Eszerint:

A Nébih az osztrák és magyar verzió között ezúttal semmilyen érzékszervi különbséget sem talált, az olasszal szemben viszont a magyart – és így értelemszerűen az osztrákot – valamivel sötétebbnek és kevésbé lágynak ítélte meg. Az viszont, hogy más lenne az összetevő, nem derült ki a vizsgálatból. (Mellesleg egy évekkel korábbi Nébih-teszten meg a most pont ugyanolyan állagúnak tűnő osztrák jött ki lágyabbnak.) Mellékszál, de az olasznál külön fel van az is tüntetve, hogy gluténmentes, de ez összetevőit tekintve a többire is igaz lehet.

Lázár János nem csak ebben ferdítette el a vizsgálat eredményét. Azt is mondta, hogy kiderült, hogy "96 termékből 70-nél rosszabb minőségűt adnak a magyaroknak".

A Nébih viszont valójában egyáltalán nem állított ilyet.

A hivatal vizsgálata arra jutott, hogy a 96-ból 71 terméknél van valamilyen különbség (ezek közül egyébként 20 termék papíron sem azonos termék), ezek közül 63-nál volt érzékszervi eltérés. Ezek közül viszont sok esetben a Nébih szakemberei éppen a magyarországi terméket találták jobbnak, vagy csak annyit állapítottak meg, hogy van különbség, de azt nem, hogy a magyar silányabb lenne.

Csak néhány példa, hogy milyen megállapításokat tettek:

Összességében tehát csak az derült ki, hogy valóban vannak eltérések egyes termékek között, de azt nem erősítették meg, hogy általánosságban kijelenthető lenne, hogy "a multik szemetet hoznak Magyarországra."

A kormányinfón egyébként is kiderült, hogy a Nébih felmérése és annak tényleges eredménye teljesen mellékes, Lázár beszámolt arról, hogy a kormány a felmérés eredményeit meg sem várva már hetekkel ezelőtt tárgyalni kezdett a visegrádi országokkal, hogy közös erővel felszámolják a multik "kettős mércéjét."

Lázár János azt mondta, első körben azt szeretnék elérni, hogy ha ugyanaz a Nutella Olaszországban más mint a magyar, akkor a fogyasztóknak legyen joguk arra, hogy tudják, "ugyanaz a neve, ugyanúgy néz ki, de teljesen mást tartalmaz."

Rovatok