Index Vakbarát Hírportál

Egyre drágul a tengeri szállítás

2017. április 3., hétfő 17:16

A világkereskedelem nemrég elég érezhetően megtorpant, a tengeri szállítmányozási vállalatok elkezdték leépíteni a kapacitásaikat, az egyik fajsúlyos szereplő, a koreai Hanjin pedig be is csődölt

Most viszont újra éledezne a globális kereskedelem, a kapacitáshiányok miatt viszont a kereslet élénkülése azzal is jár, hogy drágulni kezdett a tengeri szállítás. Ez nem olyan jó hír fogyasztóknak, tekintve, hogy az orrunk előtt lévő áruk 90 százaléka többek közt tengeri szállítással érkezik hozzánk, legalábbis a világban átlagosan ez az arány.

A világ legnagyobb konténerszállítója, a dán Moller-Maersk arra számít, hogy idén 2-4 százalékkal emelkedik a világpiaci kereslet a konténerek iránt, írja az MTI. Egyébként már tavaly is 1,5-2 százalékkal nőtt kereslet. Konténerhajók szállításai kapacitása utáni keresetet egy úgynevezett Harper-indexxel mérik hetente ez múlt hét végén 439 pontra emelkedett. Ami azt jelenti, hogy 40 százalékkal ugrott meg az év eleje óta.

A szezonalitástól is erősen függő index elmúlt 5 évének rekordja egyébként a 2015 júniusában elért 646 pont volt. Az abszolút rekord pedig még 2005-ben elért 1839 pont.

Rovatok