Index Vakbarát Hírportál

Májusban megkezdődik az M25-ös autóút építése

2017. április 5., szerda 17:12

A több ütemben épülő autóút 2020 elejére készül el, ezáltal Eger is bekapcsolódik a gyorsforgalmi úthálózatba, közölte Karcagi Orsolya, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-vel.

19 kilométernyi új nyomvonalú 2x2 sávos út épül, közvetlen csatlakozással az M3-as sztrádához, csomópontokkal és egy új szakasszal, Andornaktálya elkerülő útjával. Az andornaktályai elkerülő út kivitelezése, valamint a 252-es számú főút rekonstrukciója májusban megkezdődhet, ennek az ütemnek a kivitelezése nettó 5,4 milliárd forintba kerül.

A napokban megjelent kormányhatározat a korábbi 4,6 milliárd forintos uniós támogatás forrást bővítette ki az M25-ös északi ütemének és az andornaktályai elkerülő útnak, valamint a 252-es számú főút rekonstrukciójának kivitelezési költségével 13,6 milliárd forintra.

A 4 kilométer hosszú északi ütem kivitelezésére vonatkozó közbeszerzési eljárás folyamatban van a NIF Zrt.-nél, eredményes eljárás esetén nyáron ott is megindul az építkezés. A befejező, 15 kilométer hosszú déli ütemre vonatkozó kiviteli közbeszerzési eljárás várhatóan májusban jelenhet meg.

Rovatok