Index Vakbarát Hírportál

Marad alacsony a kamat, esik az euró

2017. április 6., csütörtök 16:31

Három heti mélypontra gyengült az euró a dollárhoz képest csütörtökön, miután Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke (EKB) kijelentette, hogy nem tartja szükségesnek a jelenlegi, a rekordalacsony kamatokon és az eszközvásárlási programon nyugvó monetáris politikai irányvonal megváltoztatását - írja az MTI.

Márciusban, az EKB kormányzótanácsának ülése után az euró árfolyama november óta nem látott szintre erősödött, átlépve az 1,09 dolláros szintet, miután a befektetők a tanácskozás utáni Draghi-nyilatkozatból azt szűrték le, hogy 2018 elején lehetőség nyílik kamatemelésre.

Az EKB döntéshozói ezt követően többször jelezték, hogy a piacok túl messzire mentek el a kamatemelés beárazásában, de egy csütörtöki frankfurti konferencián Mario Draghi végleg eloszlatta a reményeket, mikor leszögezte, hogy a jelenlegi monetáris politika megfelel a helyzetnek, a kamatok a mostani vagy annál is alacsonyabb szinten maradnak még jó sokáig. 

"Korai lenne még győzelmet hirdetni", mondta, mivel bár az euróövezet gazdaságát fenyegető kockázatok csökkentek, a fellendülés nagyban függ az EKB erőfeszítéseitől. Draghi előadása után az euró árfolyama enyhe emelkedésről csökkenésre váltott, és napi minimumán három heti mélységbe, 1,0629 dollárra esett. 

Rovatok