Index Vakbarát Hírportál

Kiakadt az EU Hernádi szexpartnerkereső bizniszén

2017. április 12., szerda 09:54

Uniós ellenőrök kifogásolták, hogy Hernádi Zsolt Mol-vezér alapkezelője egy szexpartnerkereső oldalakkal foglalkozó vállalkozást támogatott uniós források felhasználásával. És több problémát találtak egy olyan alapnál, amelynek egyik résztulajdonosa Tombor András. A magyar hatóságok közölték, hogy ennek az alapnak az ügyében egy büntetőeljárás is folyamatban van, írta cikkében a Direkt36.

Az EU a Jeremie-programot 2009-ben indította el Magyarországon, a 130 milliárd forintnyi forrást 28 alap osztja szét különböző vállalkozásoknak. Az alapokat a kormányzati pályázatokkal kiválasztott magánbefektetők működtetik, vállalniuk kellett, hogy 70 százalék uniós forrás mellé 30 százalék önrésszel is beszállnak. A kihelyezett forrásokat vissza kell fizetni: ha az alap nyereségesen száll ki a korábban támogatott startupból, ha kisebb veszteséggel zárul az üzlet, azt lenyeli az EU.

A Bizottság ellenőrei még 2014 őszén vizsgálták a programot. Erről készült jelentésükben bírálták a pénzosztó alapkezelők kiválasztásának folyamatát, illetve a pályáztatásnál a határidők több esetben is túlzottan rövidek voltak, részben ezek miatt aztán büntetést is javasoltak.

Három alapkezelő tevékenységét vizsgálták alaposabban. A Hernádi Zsolt tulajdonában álló Grant, a miniszterelnök korábbi tanácsadójához, Tombor Andráshoz köthető Morandót, illetve a szakmai befektetők által működtetett Primus Capitalt. A három alap tíz befektetése közül négy esetében azt állapították meg, hogy azok jellemzően a program céljaival ellentétes helyszínen valósultak meg.

A kifogásolt cégek közé tartozott a Hernádiék által támogatott, szexpartner- és társkereső oldalakat működtető Dating Central Europe, a Tomborék által tőkéhez juttatott Netfone Invest nevű vállalkozás, illetve a Primus portfóliójába tartozó szoftverfejlesztő iCatapult.

A Dating Central Europe támogatása etikai okok miatt is problémás volt, nem értettek egyet azzal, hogy a cég uniós forrásokból fedezte a szexpartnerkereső oldalak – szexrandi.hu vagy videki-sexpartner.hu – vásárlását. A Bizottság megkérte a Magyar Fejlesztési Bankot, hogy Hernádiéktól követelje a szexpartnerkereső honlapok eltávolítását.

A NGM szerint az ügyben még jelenleg is egyeztetnek a Bizottsággal, a szexpartnerkereső oldalakat így továbbra is a Dating Central Europe üzemelteti. Hernádi alapkezelője nem válaszolt a lap írásban feltett kérdéseire.

Rovatok