Index Vakbarát Hírportál

Olimpia nem lesz, de a milliárdos fejlesztésről nem mond le a kormány

2017. április 21., péntek 08:24

Annak, hogy Budapest visszamondta az olimpiai pályázatát, még nem kell feltétlenül azt jelentenie, hogy az olimpiával megindokolt milliárdos fejlesztésekről is le kell tenni – legalábbis valahogy így gondolkodik a kormány. Például 80 milliárd forintért terveztek áthelyezni egy vasútvonalat, hogy az elkerülje a tervezett olimpiai falut, és bár olimpiai falura nyilván nem lesz szükség, a vasutat azért arrébb tennék – biztos, ami biztos. 

A 444.hu ír arról a fejlesztésről, amely a Határ út és a Lágymányosi híd között a Soroksári út mentén haladó vasútvonalat tenné valamivel beljebb, amely így elkerülte volna a 17 ezer fősre tervezett, a Duna-partra álmodott olimpiai falut. A projektet a Budapest–Belgrád-vasútvonal fejlesztésének részeként találták ki, annak a már amúgy is elég jelentős, 470 milliárd forintos költségvetését dobná meg további 80 milliárd forinttal.

Amikor a 444 megkérdezte a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumot (NFM), hogy az olimpiai pályázat visszavonásával marad-e a vasút Duna-parton, azt a választ kapták, hogy nem, annak 80 milliárdos átpakolásával még mindig számol a kormány. Miért?

Mert a kormány diákvárost építene az olimpiai falu helyett.

Az NFM most azt mondja, amúgy is diákszállásokká alakították volna az olimpiai falut, erre pedig továbbra is szükség van, úgyhogy kerülje csak el a vonat ezt a környéket. Korábban amúgy nem volt szó diákvárosról, a Budapest 2024-es pályázat megvalósíthatósági tanulmányában az szerepelt, hogy az olimpiai falu lakásainak egy részét eladták volna, a másik részébe pedig pályakezdő közalkalmazottak költözhettek volna. 

A terület amúgy külön is érdekes, a valamikori iparterület ugyanis a csődbe ment Quaestor tulajdona, ahová Tarsoly Csaba, a brókercég vezetője a Dunacity beruházást álmodta meg. A területet egy ponton Gaith Pharaonnak, az Orbán Viktor háza melletti telket is megvásároló, azóta elhunyt szaúdi milliárdosnak akarták eladni, Tarsoly viszont kevesellte az ajánlott pénzt. Nem sokkal ezután a Quaestor csődbe ment, a terület pedig arra vár, hogy a végelszámoló eladja valakinek. Tarsoly szerette volna elérni, hogy a terület kerüljön bűnügyi zár alá, mert attól tart, hogy azt nagyon olcsón adhatja el a felszámoló, de a bűnügyi zár alá vételt a bíróság nem látta indokoltnak. 

Rovatok