Index Vakbarát Hírportál

Kosik Kristóf másfél milliót kap egy letelepedési kötvény után

2017. április 24., hétfő 08:04

Kosik Kristóf, a Rogán Antalhoz köthető ügyvéd irodája ötezer eurót, azaz másfél millió forintot kap minden egyes letelepedni szándékozó kínai ügyféltől, derül ki egy a Magyar Nemzet birtokába került szerződésből, amelyet egy kínai állampolgár kötött egy letelepedési kötvényeket forgalmazó offshore céggel. Hogy a letelepülők közül hány szerződést kötnek Kosikékon keresztül, nem tudni, csak annyit, hogy a múlt év végéig több mint 4700 ilyen állampapírt jegyeztek le.

A Magyar Nemzet-cikkben szereplő közvetítő céget, a Hungary State Special Debt Managementet egyébként Hongkongban jegyezték be 2012. december 4-én, bő három héttel a törvény hatálybalépése és egy héttel a parlamenti végszavazás előtt. Ez a cég kapja a kötvényüzlet legnagyobb hasznát jelentő negyvenötezer eurós (mintegy 14 millió forint) szolgáltatási díjat.

A hongkongi cégadatok szerint a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett végső tulajdonosként jelen lévő vállalkozások közül a Prime Ally Limitedet egy nappal az előtt hozták létre, mint hogy Rogán Antal beadta volna egyáltalán a törvénymódosító indítványát. Mivel a Brit Virgin-szigeteken a cégadatok nem hozzáférhetők, ezért a hatalmas üzletben részt vevő vállalkozások valódi tulajdonosait nem lehet megismerni.

Rovatok