Index Vakbarát Hírportál

Nyert a Közgép az állam ellen a nagy perükben

2017. május 2., kedd 11:28

A Kúria is a Közgépnek adott igazat a Közbeszerzési Hatóság ellen lefolytatott perben, ezzel végképp eldőlt, hogy Simicska Lajos cégét jogtalanul zárták ki három évre a közbeszerzésekből. 

A Közbeszerzési Hatóság azért szabott ki ilyen súlyos büntetést nem sokkal a G-nap után, még 2015-ben, mert szerintük a cég rosszul adta meg két kikötőépítő hajó méreteit (l. keretes írásunkat).

Kiemelten fontos méretezés volt

A korábban a kormány legkedvesebb építőcégének számító Közgép kitiltását elég fura módon intézték el. A vállalat 2015-ben elindult a gönyűi dunai kikötő építésére kiírt pályázaton, és mint a március 24-i tenderbontáson kiderült: az ő konzorciumuk tette a legkedvezőbb árajánlatot. 6,7 milliárdért vállalták volna az építkezést – 200 millió forinttal olcsóbban, mint a 6,9 milliárdos ajánlattal induló A-Híd, Swietelsky és Mészáros és Mészáros Kft. alkotta konzorcium.

Majd ezek után a Közbeszerzési Hatóság nekiment a cégnek azzal, hogy rosszul adta meg két, a kikötőépítéshez szükséges, Szása nevű hajó zárt fedélzetének méreteit. Bár a pályázati kiírásban sem szerepelt pontos előírás arra vonatkozóan, hogyan kell kiszámolni a fedélzet alapterületét, ebből a panaszból lett az adathamisítás és a hároméves kitiltás. Illetve úgy ítélték meg, hogy addig se indulhasson a cég közbeszerzéseken, amíg tart az eljárás. 

A Közgép ugyan tavaly júniusban sikeresen töröltette el bírósági úton a korlátozást, mivel megnyerte másodfokon is a pert, de addig sem indulhatott közbeszerzéseken. Illetve utána is hiába adott be például az M4-esre 25 milliárddal olcsóbb ajánlatot a Mészáros-közeli Duna Aszfalt Kft. konzorciumának ajánlatánál, akkor a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) zárta ki őket azzal, hogy az ajánlatuk túl olcsó, irreális. Közben jelentős elbocsátások voltak a kegyvesztett cégnél. Puskár Anett szóvivő szerint a vállalatnál már dolgoznak azon, hogy pontosan mekkora kárigénnyel lépnek fel, és melyik szereplővel szemben.

Rovatok