Jogerősen két év felfüggesztett börtönre ítélték T. Sándort, az Újpest korábbi többségi tulajdonosát. Az általa irányított csapat – egy érdi közjegyzőhelyettes segítségével és visszadátumozott okiratokkal – 2,1 milliárd forintos, vagyis jogi nyelven különösen jelentős kárt okozó csalást követett el a CIB Bank terhére. Ez a bűncselekmény amúgy 5 és 15 év között honorálható, de több enyhítő körülmény is felmerült.
Kétmilliárd forintos csalás? És csak felfüggesztett? T. Sándor ingatlanos vállalkozónak és társainak igazán szerencséjük volt. Leginkább azzal, hogy az eset már hat éve történt, és egyéb vitás ügyeik rendezése érdekében a CIB Bank közben ki is egyezett az üzletemberrel. Ennek keretében a felek több jogi eljárást megszüntettek egymás ellen, követeléseiket kölcsönösen visszavonták. A büntetőeljárást ugyan már nem lehetett megállítani, de az amúgy 5 és 15 év között büntethető tényállást – az enyhítő körülmény figyelembevételével – egészen felfüggesztettig lehetett mérsékelni.
A tettes minősítést amúgy V. Virág közjegyzőhelyettes érdemelte ki, ő ugyanis a különösen nagy kárt okozó fondorlatos csalás mellett az okirat-hamisítást is tevékenyen elkövette. A haszonélvező vállalkozók, T. Sándor és egy közvetlen munkatársa, K. Tibor bűnsegédi minősítést kaptak. Mielőtt a konkrét trükköt bemutatnánk, érdemes a sztorit a 2008-as pénzügyi válság idején összeomlott hazai projekthitelezés történetében elhelyezni.
Ennek minden évtizedben megvoltak a bevált receptjei. Hol a privatizáció segített, például egy örökölt pozíció egy nagy állami vállalat élén, hol a politikaközeliség volt a recept – a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) haszonélvezői az állammal kötött új szerződések révén lettek hetek-hónapok alatt milliárdosok. Láthattuk például a Napi.hu idei listáján Mészáros Lőrinc egészen elképesztő ütemű gazdagodását.
De e két korszak között, körülbelül egy fél évtizedig, úgy 2002 és 2007 között a projektfinanszírozás volt a legnagyobb üzlet Magyarországon.
Az ingatlanfejlesztők ebben az időszakban szinte önerő nélkül kaptak projekthiteleket az agresszívan hitelező kereskedelmi bankoktól. Volt, aki valóban sorra adta át az elkészült hoteleket, plázákat, lakóparkokat, más kevésbé volt sikeres – és valójában csak betontorzókat hagyott hátra –, de az ügyesen „elköltségelt” fejlesztések közben mégis gyorsan zsírosodott.
Ekkoriban nem is az ingatlanok jó lokációja, a modern építészeti ötlet vagy az ügyes kivitelezői csapat volt a legnagyobb érték, hanem az, ha valaki jó hitelkérelmeket állított össze, és minél nagyobb összegben tudott hitelt felvenni. Azt már nehezebb utólag megfejteni, hogy a legtöbb projekthitelt folyósító, majd ebből később elképesztő veszteségeket összehozó bankok (MKB, Erste, Raiffeisen, CIB) miért szálltak be annyi rossz üzletbe.
Ennek több oka lehetett. Nyilván olykor közrejátszhatott a banki munkatársak „érdekeltté tétele”, vagyis a korrupció is. De azért nem kell feltétlenül a legrosszabbra gondolni. A hitelpiac tényleg hasított, senki nem akart lemaradni, és a boom sokaknál elhomályosíthatta a kockázatkezelési szempontokat. Egy évtizedig úgy tűnt ugyanis, hogy az óvatosak (Budapest Bank, OTP, K&H, UniCredit) nem megfontoltak, hanem lomhák, ügyetlenek, béna kacsák. Aztán később kiderült, hogy ez a mentalitás óriási veszteségektől mentette meg őket.
A fejlesztői oldalon rengeteg hazai játékos mellett sok külföldi is felbukkant, főleg izraeli csoportok voltak aktívak. Aztán jött a 2008-as válság, és még a legnagyobb spílerek is óriási buktákat hagytak hátra, amikor az ingatlanpiac hirtelen teljesen lefagyott. Történetünk hőse, T. Sándor is e kor gyermeke.
Az üzletember rendkívül kalandos életéről barátai, kollégái is inkább csak puzzle-darabkákat tudnak összerakosgatni. Ami biztos, hogy
emellett több mindennel foglalkozott, vendéglátózott, egy ideig külföldön, a tengerentúlon is szerencsét próbált. A projekthitelezés fénykorában banki munkatárs lett, előbb a Volksbank (ma Sberbank), majd az Erste projektfinanszírozó szakembereként dolgozott (végzettségéről, szakirányú képesítéséről nincsenek információink).
A kollégái okos és rendkívül szellemes embernek tartották, aki nem tagozódott be a szervezetbe, mert a vezetőség valamilyen külön kasztban kezelte. Nem volt főnök, de nagy önállósággal hagyták dolgozni.
Sok hitelt folyósított, sikeres volt, aztán egyszer csak vége lett a dalnak, elváltak az útjai a banktól. Ekkor jött az igazi meglepetés. Az addigi projekthitelező hamarosan a másik oldalon tűnt fel: mint egy meghitelezett ügyfél, a DARE-csoport képviselője jelentkezett be a bankban. A visszaemlékezések szerint T. Sándor volt az érintett vállalkozásokban az egyik valódi szellemi vezető, de őt ritkán lehetett cégek képviselőjeként is látni; egész pályáján jellemző volt, hogy érdekeltségei közül csak nagyon kevésben volt ő a hivatalos aláíró.
Azt inkább csak a személyes beszámolókból lehetett érzékelni, hogy informálisan mégis ő irányította a vállalkozásokat, ahogy később az újpesti focicsapat gazdálkodását is. Sejtelmességét fokozta, hogy nemcsak kiterjedt offshore cégekben is gazdag hálózatot irányított, de neki is svájci volt a hivatalos lakcíme, és ő maga is gyakran külföldről – Argentínából vagy éppen Dubajból – jelentkezett be kollégáinak.
A szélesebb közvélemény először akkor ismerte meg, amikor a legkülönfélébb tulajdonosok után barátaival átvették az Újpest futballcsapatának irányítását, és megkezdődött egy nem különben zavaros időszak. Az újpestieket ismerő forrásaink szerint T. az Újpestet valóban nagyon szerette, és a magyar foci viszonyaihoz illően ő is speciális metódusokkal fizetett adómentesen a játékosoknak (offshore cégek beszámláztak az Újpestnek, majd a játékosok készpénzben kapták meg juttatásaik egy részét), de – védik őt ismerősei – összességében nem kivett, hanem betett a klubba. A szurkolók egy része nem fogadta el, egy 2012-es esetben húsz ultra támadt rá lesből – érdekesség, hogy a korabeli beszámolók szerint az akkori atrocitás áldozatai között volt a csalási ügyben vádlott-társ, K. Tibor is.
Aztán óriási botrány lett a liláknál, miután T.-ék is levonultak mint tulajdonosi kör, a milliárdos belga vállalkozó családból érkezett
és elmondta, hogy miután átvette az egyesületet, sorra kerültek elő mindenféle, a klubnak kedvezőtlen offshore szerződések. A NAV is végigvizsgálta az Újpest gazdálkodását, több százmilliós adóelkerülést tárt fel, és a sokféle tranzakció után azt látta, hogy nem ritkán T. Sándor és családtagjai vették ki a készpénzt az offshore láncolatok végén.
Ez a különös, offshore hátterű gazdálkodás az üzleti kör ingatlanprojektjeire is jellemző volt. A csoport ingatlancégei sorra indították a projekteket. A Porcellino étteremnek is helyt adó Ady Endre utca 19.-ben fejlesztettek először egy nagyobb projektet, majd mindig előre menekültek. Ha esetleg valahol megcsúsztak, már indult a következő projekt, amihez újabb nagy hitelt lehetett felvenni. Általában vagy az Erste, vagy egy idő után a CIB volt a fő finanszírozó.
2008-ban aztán jött a nagy ingatlan- és pénzügyi válság, a CIB Bank élére érkező cseh Tomas Spurny pedig minden egyes nem fizető hitelt megnézett. Ha kellett, átvette az eszközt (asset takeover), ha kellett, elbocsátott, ha kellett, büntetőfeljelentést tett. A rendkívül kemény bankár hamar beleakadt T.-ék projektjeibe, és rövid egyeztetési kísérlet után jogi eljárások indultak.
A korábban ügyesen lavírozó ingatlanos körnek egyre több lett a gondja, a jogi eljárása, a bedőlt hitele. Az Erstével a tucatnyi belvárosi ingatlanra (pl. Mátyás Pince, Hotel Taverna, Hotel Liget, Pilvax Étterem) létrehozott Nefrin nevű cég volt a konfliktus fő tárgya. A CIB-bel pedig több egyedi konfliktus is volt, ugyanis a hévízi Rogner, a bükfürdői Birdland Golf Resort &Spa (egykoron Radisson), egy visegrádi, egy balatoni projekt, valamint a Csillagvár óbudai kereskedelmi érdekeltsége mögött is olyan hitel volt, amelyet veszélyben láthatott a bank.
2011 augusztusában aztán hirtelen előzetes letartóztatásba helyezték T. Sándort, egy érdi közjegyzőhelyettest, V. Virágot és egy K. Tibor nevű cégképviselőt. Pár nap múlva már ki is engedték őket, de ekkor értesülhetett először a közvélemény egy olyan szövevényes esetről, amelyben a CIB tett büntetőfeljelentést.
A bank gyorsan lépett, és meg tudta állítani a folyamatot, a BB partner volt, és visszatartotta a pénzt. Aztán lassan kezdtek összeállni a puzzle-darabkák.
T. Sándorék korábban az elegáns, 232 ágyas hévízi Rogner, később Lotus Therme Hotel & Spa szállodát eredetileg a CIB Bank és az UniCredit hiteléből vették meg. A hitelt egy idő után nem tudták fizetni (közben a CIB kivásárolta az UniCreditet, így egyedül maradt bankként a sztoriban), ezért a bank élhetett volna a biztosítéki jog érvényesítésével.
T. Sándorék ezt méltánytalannak tartották, és szerették volna elkerülni azt, hogy a CIB birtokon belülre kerüljön. Amikor pedig kiderült, hogy ezt nem tudják megakadályozni, egy teljesen másfajta, különös mestertervet eszeltek ki. A húzás valójában ügyes volt, egyetlen nagy baja azonban volt: későn jutott az elkövetők eszébe, így vissza kellett dátumozni az iratokat.
A bűnügyben olyan szerződést szerettek volna kötni, amit T. Sándor valóban megköthetett volna, ameddig ő birtokolta a szállodát. Az általa képviselt Lotus Therme Kft. és K. Tibor egy olyan, 20 éves bérleti szerződést kötöttek a szállóra, amelyben a T. képviselte Lotus Therme bérbe adja, a K. képviselte TPI Invest Kft. pedig bérbe veszi húsz évre a szállodát.
A felek azt is kikötötték, hogy amennyiben bármilyen okból meghiúsul a szerződés – például azért, mert a CIB átveszi a szállodát –, akkor a Lotus Therme vagy annak jogutódja gigantikus kötbérrel tartozik a TPI-nek. Valójában a bérlő és a bérbeadó egy érdekkörbe tartoztak, és azon mesterkedtek utólag, hogy amennyiben az új tulaj, a CIB megérkezik, akkor kénytelen legyen egy kétmilliárd forintot meghaladó kötbért kifizetni.
Itt jött a közjegyző és a végrehajtó szerepe. V. Virág eleve egy visszadátumozott szerződést ismert el hitelesnek, és ez alapján indította el a közjegyzői igazolásokkal megtámogatott végrehajtást. A hamis papírok alapján a TPI Invest követelését a Lotus Therme jogutódján, vagyis a CIB Bankon lehetett volna végrehajtani. Jogász forrásunk szerint a bűncselekmény jogi szempontból nem kísérlet, hanem befejezett cselekmény volt, hiszen a pénz lekerült a CIB számlájáról. Igaz, a kár az elkövetés utáni korai szakaszban megtérült, mert a BB nem engedte tovább az utalást.
A méretes lenyúlási kísérletnek aztán különös vége lett.
A részleteket nem hallottuk, de mivel a CIB szempontjából sok szerződés el volt rontva, így az ellenoldal hatékonyan tudta volna fékezni a bank érdekérvényesítését. A CIB éppen ezért még fizetett is T. Sándoréknak, igaz a büntetőfeljelentést már nem lehetett visszavonni.
A jogerős ítélet szerint ez az egész színlelt ügylet már csak akkor jött létre, amikor a CIB valójában már átvette a szállodát, így a szerződést vissza kellett dátumozni. Ebben segített az érdi közjegyző-helyettes, aki az ítélet szerint soha többé nem gyakorolhatja ezt a hivatást. Ő egyébként az eljárásban megpróbált véletlen elírásra hivatkozni, de valójában ez egyáltalán nem volt életszerű, mert igen összetett módon, egy korábbi valós ügyirat kiemelésével tudta csak a közjegyzői informatikai rendszert meghekkelni. Nice try, de a bíróság szerint vétlen elírásról szó sem lehetett.
A másodfokú bíróság (a Fővárosi Ítélőtábla) a sok enyhítő körülmény miatt alkalmazott mindenféle enyhítő szakaszt. Az enyhe büntetésben közrejátszhatott, hogy az eset jó régen történt, a banknak sikerült megakadályoznia az összeg továbbutalását, és az is, hogy az ügy későbbi szakaszában, a CIB már abban volt érdekelt, hogy megegyezzen az üzletemberrel. Érdekesség, hogy az elsőfokú bíróság (Budapest Környéki Törvényszék) még enyhébb ítéletet hozott, mindössze megrovásban részesítette volna a milliárdos összeggel csalókat. Ezt az ítéletet a másodfok túlzottan enyhének érezte, ezért szigorította.
(Borítókép: Szécsi István/Index)