12 évvel a Magyar Telekom különös macedón és montenegrói szerződéseinek megkötése után, végre teljesen lezárultak az üggyel kapcsolatos jogi eljárások. A peren kívüli egyezséggel végződő utolsó polgári ügyben a Magyar Telekom két egykori vezetője, Straub Elek exvezérigazgató 250 ezer dollár (közel 75 millió forint), míg Balogh András exvezérigazgató-helyettes 150 ezer dollár (majd 45 millió forint) megfizetését vállalta, Morvai Tamás egykori akvizíciós igazgató hasonló konstrukcióban 60 ezer dollárt (18 millió forintot) már korábban kifizetett.

A végső lezárás jó alkalom egy kis összegzésre. Különös, de igaz, ebben a szövevényes ügyben a Magyar Telekom, a cég menedzsereinek felelősség-biztosítói és egyes vezetők a világ pénzét kifizették amerikai jogászoknak, hivataloknak, informatikusoknak és más szakértőknek, tanácsadóknak,

Magyar, amerikai, német, macedón, montenegrói és még görög vizsgálat is zajlott, amelyekben 26 millió oldal emailt és szerződést vizsgáltak meg, valamint több mint száz embert hallgattak meg a méregdrága (olykor több ezer dolláros órabérrel dolgozó) amerikai jogászok. A cechet nagyrészt a magyar távközlési társaság állta, igaz az utóbbi időben már a vezető menedzserek felelősségbiztosítói rendezték a számlákat.

Nem könnyű történet, kell hozzá némi jogi véna, de ritka tanulságos eset. Ami pedig egészen biztos, ha más hazai közbeszerzések, szerződések is olyan amerikai jogi vizsgálat alá kerülnének, mint a távközlési cég egykori szerződései, alighanem sokaknak kellene remegnie itthon. Fussunk végig a sztorin a Macedóniában és Montenegróban induló történeten az elejétől a végéig!

Mi történt Macedóniában?

A két vizsgált eset közül ez történt korábban, bár ez került később a jogászok látókörébe. Az ominózus szerződések idején 2005-ben jártunk. A Magyar Telekom némi áttétellel már többségi tulajdonosa volt a macedón MakTel távközlési társaságnak. A később mindenféle gyanús szerződést vizsgáló amerikai jogászok feltételezése szerint ebben az időben a Magyar Telekom azon ügyködött, hogy ne léphessen be új szereplő a macedón távközlési piacra, és ezért marketing- illetve tanácsadói szerződésként feltüntetve majdnem 5 millió eurót fizetett. A Magyar Telekom képviselői állítólag egy görög lobbista, Michail Kefalojannisz segítségével helyi albán és macedón politikai vezetőket honorált.

Itt is, mint végig minden pontban, a Magyar Telekom vezetői, illetve a védelmüket ellátó jogászok azt állították, hogy csak normál, üzleti jellegű szerződések születtek. Álláspontjuk szerint a görög partnercégnek valóban történtek kifizetések, de azok valós tartalmú szerződések voltak, az albán és macedón érintettekhez eljutó milliós kifizetések szerintük egyáltalán nem történtek meg, ezeket a „vádlók” tudatosan félremagyarázták. A távközlési cég egykori vezetőinek véleménye szerint a cél nem a verseny korlátozása volt, hanem a Magyar Telekom privatizációs szerződésében garantált jogainak a védelme, amelyet a macedón állam szabályozói és egyéb eszközökkel utólag szándékozott megnyirbálni.

Mi volt a gyanú Montenegróban?

Az amerikai értékpapír-felügyelet (SEC) a másik kis exjugoszláv államban 7,35 millió eurónyi kifizetést talált gyanúsnak. A Magyar Telekom itt is beszállt a helyi távközlési cégbe (TCG). Egy adott ponton aztán az egyszerű többségét (51 százalék), minősített többséggé (66 százalék fölé) szerette volna növelni. Ezért Mauritiuson, Seychelles-szigeteken bejegyzett, valamint Brit Nyugat-India-i és amerikai cégekkel is sikerdíjas tanácsadói szerződéseket kötött. A SEC szerint a szerződésekkel a cég megsértette a számviteli fegyelmet, és a gyanú szerint a furcsa cégek a montenegrói politika legtetejéhez találtak utat.

A Magyar Telekom álláspontját osztók szerint Montenegró kicsi ország és a legjobb ügyvédi iroda valóban közel állt az ország miniszterelnökéhez, de attól a szerződések mögött valós jogi teljesítések álltak. A védekezés szerint a részesedés-vásárlások során bizonyos paketteket csak e különös cégek közbeiktatásával lehetett megvenni egy szlovén üzletembertől.

Az egész ügy amúgy ezzel a montenegrói szállal indult, Macedóniára csak később terelődött a figyelem. Végül a SEC-eljárás tárgya erősen leszűkült, az amerikai felügyelet a jelenlegi ügyben Montenegrót már ejtette, így a mostani megegyezés már csak Macedóniáról szólt.

Hogy robbant ki az ügy?

A Magyar Telekom könyvvizsgálója, a PwC a 2005-ös üzleti évben kiszúrta a gyanús tanácsadói szerződéseket, a társaság nem is tudta megtartani a közgyűlését, és még abban az évben bele is bukott az ügybe a felső vezetés.

Miért lett ebből amerikai sztori?

Az egész eljárásnak ez a legneuralgikusabb pontja. A Magyar Telekom részvényeivel a történetünk elején nemcsak a Budapesti Értéktőzsdén, hanem a New York-i Értéktőzsdén is kereskedtek. A Magyar Telekom a bevezetés idején vállalta, hogy az amerikai Igazságügyminisztérium ( DOJ), illetve az értékpapír-felügyelet (SEC) illetékességet szerez felette és számon kérheti bizonyos amerikai jogszabályok betartását.

Az FCPA (foreign corrupt practices act), vagyis a külföldön kifejtett korrupt gyakorlatok egy amerikai jogszabály, ez volt a vizsgálat jogcíme. A jogszabály már 1977 óta létezett, de 2004 óta az amerikaiak gyakran használták amerikai tőzsdéken jegyzett európai cégek ellen. 2007-ben a nagy pénzügyi válság előtt 50 FBI-ügynök csak ilyen ügyekkel foglalkozott és 2007-ben 100 céget vontak vizsgálat alá.

A legviccesebb elem, hogy mitől lesz egy ügy az FBI-ügynökök szerint amerikai vonatkozású? A Magyar Telekom esetében nem is volt ez kérdés, hiszen a cég egy amerikai tőzsdén forgott, de egyes amerikai jogászok már akkor indokoltnak tartják az amerikai illetékességet, ha a korrupcióban amerikai fizetőeszközt, vagyis dollárt használtak, vagy ha a levelezés során amerikai szervert is érintettek a korrupció szervezői.

Ki és mit vizsgált?

A legtöbb vizsgálatot a Magyar Telekom által fizetett White & Case amerikai ügyvédi iroda folytatta le.

Hat országban indult valamilyen hatósági eljárás (Magyarországon, Macedóniában, Montenegróban, az Egyesült Államokban, Németországban és Görögországban). Mindegyik eredménytelenül, elmarasztalás nélkül zárult, kivéve az amerikaiakat.

Elmarasztalták végül a magyar céget?

Mint a legtöbb FCPA-ügy, ez sem elmarasztalással, hanem megegyezéssel (settlement) zárult. 2011 decemberének végén a Magyar Telekom és a SEC végleges egyezséget kötött, amit elfogadott az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma (Department of Justice, DOJ) is. Eszerint a magyar távközlési cég 90,8 millió dollár, azaz mai értéken,

cserébe a SEC lezárta a vizsgálatot, a DOJ pedig vállalta, hogy két év próbaidő után ejti a vádakat. A gigantikus összeggel megegyező nagyságú pénzt elköltött a Magyar Telekom a jogi költségekre is.

Jól értjük, az Egyesült Államokban kellő pénzmennyiségért megvehető az, hogy egy cég, vagy egy magánszemély ellen ejtsék a korrupciós vádat?

Igen, jól értjük.

Ha a Magyar Telekom fizetett, miért folytatódott mégis további hat évig az ügy?

A két érintett amerikai hatóság különböző utakat választott. A DOJ a társasággal való egyezség után más eljárást már nem indított, vélhetően nem látta az ügyet elég erősnek ahhoz, hogy a magánszemélyek elleni eljárás is megindulhasson. A SEC azonban nem állt le, pert kezdeményezett a Magyar Telekom egykori vezetői (így Straub és Balogh) ellen is. Amerikai jogászok szerint ez a tengerentúli hatóságok életében egyfajta üzleti döntés: azt kell eldönteni, hogy érdemes-e további pénzt és munkaórákat ölni az adott ügybe, milyen egyezségi összegre lehet számítani a magánszemélyektől?

Mi tartott ilyen sokáig az újabb perben?

Különös, de igaz, bár újabb hat évet emésztett fel a vizsgálat, még az sem jelenthető ki, hogy az egyezség előtt már jól állt volna ez az ügy,

csak azt, hogy egyáltalán hozzá tartozik-e ez az ügy. Egy ideig azon vitatkoztak a felek, hogy az amerikai joghatóság illetékes-e a magánszemélyek vizsgálatában, majd azon ment a jogászkodás, hogy kézbesítettnek tekinthető-e az eljárás megindításáról szóló végzés. Mindenki készítgette az anyagait, olykor Londonban, illetve Washingtonban és New York-ban meghallgatások is voltak.

A magánszemélyek védői szerint semmi elmarasztalható nem történt, míg a SEC jogászai szerint megvalósult Macedóniában a megvesztegetés (bribery) tényállása, míg Montenegróban a szabálytalan könyvelés (books and records) esete.

Hogy bírta Balogh és Straub állni az amerikai jogászok költségeit?

Úgy, hogy nem ők fizették a méregdrága jogászokat, hanem a korábbi menedzser-szerződéseikhez párosuló felelősség-biztosítások alapján a biztosítók.

Miért fizettek most a magánszemélyek, beismerték a tetteiket?

A legkönnyebb lenne persze őket megkérdezni, de az érintettek a settlement alapján egyetlen szót sem nyilatkozhatnak az ügyről. Így inkább csak találgatni lehet. Jogi szakemberek szerint az, hogy a megegyezés beismerés lenne nem igaz, ahogy az ellenkezője sem. A hazai sajtóban a SEC bírságaként, büntetéseként aposztrofálták az összesen 400 ezer dollárnyi összeget, de amennyire az általunk elért jogi szakértők elmesélték, a helyzet ennél kicsit összetettebb.

Az egyezségi összeget az angol kifejezés (civil penalty) fordításaként lehet bírságként nevezni, de az egyezség valójában nem egy elmarasztaló ítélet eredménye (érdekes, hogy bár ez egy polgári per volt, de ez is esküdtszékes rendszerben zajlott), hanem a pénzt kifizető felek úgynevezett no admit, no deny megállapodást írnak alá. vagyis a korrupció tényét sem megerősíteni, sem cáfolni nem fogják. Azaz nem ismerik el, hogy elkövettek korrupciót, de azt is vállalják, hogy nem tagadják a SEC állításait.

Ki fizeti a révészt, vagyis a 400 ezer dollárt?

A két magánszemély a saját zsebéből, erre a tételre nem vonatkozik a menedzser-biztosítás.

Miért vállalták ezt a súlyos összeget az érintett menedzserek, elmarasztaló ítélet nélkül?

Erről nincsenek információink. Korábban arról lehetett hallani, hogy a biztosítók jogi képviselői eltérően látják, hogy meddig kell állniuk a jogi eljárás számláját. Volt már olyan értelmezés, hogy kifújt a rendelkezésre álló keret. A menedzserek valamilyen pénzügyi döntést hozhattak, kimatekozhatták, hogy vélhetően így járnak jobban, vagy fogalmazzunk úgy, hogy kevésbé rosszul. Hiszen a polgári eljárás a SEC-nek fizetendő összegen túl egyéb büntetőjogi következménnyel már nem fenyegetett.

Az érintetteket ugyanakkor vélhetően nyomasztotta, hogy a per vállalásával és az előre borítékolható fellebbezésekkel még további évekig elhúzódó hosszadalmas jogi procedúra várt volna rájuk, annak jelentős idő- és költség kockázatait kellett szembeállítani a mostani egyezségben kialkudható összeggel és végül 400 ezer dollárnál született megegyezés.