Index Vakbarát Hírportál

Beperelték Mészáros Lőrinc hírhedt cégét a kisrészvényesek

2017. május 12., péntek 09:32

Beperelték az egyébként is rossz hírű Opimus Group Nyrt.-t a kisrészvényesek, mert úgy ítélték meg, hogy lényegében kizárták őket a legutóbbi közgyűlésről, ahol fontos részleteket tudhattak volna meg a befektetésükről, írja a HVG

A kisrészvényeseiket képviselő Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetségével (Tebész) már korábban is összetűzésbe került a cég, amikor más szabálytalanságok miatt a felügyelettől kértek már vizsgálatot. 

Most az volt a Tebész baja, hogy megsértették a közgyűlés összehívására vonatkozó szabályokat, és így akadályozták a részvényeseket jogaik gyakorlásában. az volt a fő gond, hogy csak az lehetett ott a közgyűlésen, aki napokkal korábban kifejezetten bejelentette, hogy élni kíván a részvényesi jogaival. Aki enélkül mégis megpróbált volna elmenni és megtudni, hogy mi van a befektetésével, azt nem engedték be.

Végül nem is lett meg a szükséges létszám a közgyűléshez, el kellett halasztani, de azt új közgyűlésre is csak az mehetett el, aki az elsőre időben regisztrált. Hiába jelezték, hogy ez törvénysértő, a cég nem is válaszolt a kisebb tulajdonosainak.  Szerintük mindez arra utal, hogy a „nem kívánatos kisrészvényeseinek közgyűlési jelenlétét adminisztratív indokokkal esetlegesen akadályozhassa” a cég vezetése.

Pedig ez elég fontos közgyűlés volt ráadásul, az előzetesen meghirdetettekkel szemben itt került be a vezetőségbe Mészáros Lőrinc két lánya, és itt lehetett volna tájékozódni arról is, hogy a Népszabadság megvételéhez is szükséges 20 millió eurós kötvénykibocsátásuk tulajdonképpen milyen kondíciókkal történt meg és pontosan hogyan.

Frissítés: Mészárosék, pontosabban az Opimus délután három után közleményben jelezte, hogy szerintük törvényesen jártak el, és az alapszabályukat szegték volna meg, ha bármikor beengednek bárkit, aki nem regisztrált az első közgyűlésre. 

Rovatok