Index Vakbarát Hírportál

Csányi Sándorék történelmi csúcsra repítették a tőzsdét

2017. május 12., péntek 18:27 | aznap frissítve

 A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 576,65 pontos, 1,70 százalékos emelkedéssel, 34 435,53 ponton zárt pénteken, ami történelmi csúcsnak számít, írja az MTI.

Ballai Zoltán, a Raiffeisen elemzője elmondta, egyértelműen felülteljesítő volt a magyar tőzsde az európai piacokhoz képest, történelmi csúcsot elérve.

A BÉT két sztárja pénteken a Mol és az OTP volt.

Az OTP nagyon jó negyedéves jelentést közölt hajnalban: 53 milliárdos profitot termelt Csányi Sándor bankja.

Kababik József, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az M1-en emelte ki, hogy nagyon jó napot zárt a BÉT, új csúcsot ért el a BUX index. A szakértő szerint a nap folyamán az OTP és a Mol versenyzett, hogy melyik tud többet emelkedni, amit végül a Mol nyert, de az OTP is jól hajrázott.

A Magyar Telekom és a Richter részvényei iránt nem volt nagy érdeklődés.

Rovatok