Index Vakbarát Hírportál

Külföldön terjeszkedik a magyar programozóiskola

2017. május 18., csütörtök 10:57

Kétmillió eurót, vagyis több mint 618 millió forintot fektet a Codecool Kft-be a PortfoLion Regionális Magántőke Alap - írja közleményében a Codecool programozóiskola. A Codecool egyike azoknak a cégeknek, amelyek pár hónapos intenzív programozói tanfolyamokat és szakmai gyakorlatokat szerveznek.  A Codecool 12 hónapos kurzust 6 hónapos gyakorlaot szervez elsősorban 18 és 40 év közötti, informatikai előképzettséggel nem rendelkező pályakezdő, vagy pályamódosító fiatalokból, a felvevőpiaccal együttműködve képeznek programozókat és biztosítják számukra az elhelyezkedést. A cég modelljéről és kurzusairól itt írtunk korábban

A cég közleményében azt írja, hogy az informatikai munkaerőhiány mértékét Magyarországon 22 ezer főre, az EU-ban közel 1 millióra becsülik, ezt próbálja orvosolni a 2015-ben alapított Codecool, amelynek Budapesten, Miskolcon és Krakkóban vannak kurzusai. A PortfoLiontól kapott befektetésbőla Codecool a következő 12 hónapban 2 új iskolát nyit külföldön, ezzel pedig már évente 1000 junior programozót tudnak majd képezni évente. Az alapítók elképzelése szerint

2022-re Európa 24 városában működik majd Codecool iskola.

A PortfoLion kockázati és magántőke társaság az OTP csoport tagja. A cég Regionális Magántőke Alapja a közlemény szerint olyan főként Magyarországon működő, néhány éves múltra visszatekintő, elkötelezett menedzsmenttel rendelkező középvállalkozásokat kíván befektetéssel támogatni, melyek ígéretes üzleti modellel és már kialakult termék- és ügyfélkörrel rendelkeznek, de külső partnert keresnek további piaci lehetőségeik kiaknázására.

Rovatok