Hatalmas erőforrásokkal indul újra a szétlopott Jeremie-program helyett létrehozott új startup-finanszírozási rendszer. A legfontosabb újdonság, hogy most akár egy jó ötlet is elég lehet ahhoz, hogy pénzhez jussunk és vállalkozóvá váljunk. De az előző programhoz hasonló Jeremie 2.0 beindításáról is lehet hallani különféle pletykákat. Mielőtt belevágunk egy vállalkozásba, alaposan mérlegeljünk, mert a biztos anyagi háló még akkor is nagy előny lesz, ha uniós és kockázati tőkéhez jutunk.
Never give up, a siker csak a jéghegy csúcsa, meg kell fizetni a tanulópénzt, mindenkinek összejöhet, és hasonlók. Divatos dolog lett vállalkozónak állni. Egyre több fiatalt csábít a lehetőség, hogy az egyetem, jobb esetben pár év munkatapasztalat után gyorsban céget építsen, elkerülve még az öt-tíz éve is sokkal vonzóbbnak tűnő multis karrierutat vagy bármi mást.
A legtöbbeket a függetlenebb életforma, a pénz és a gyors önmegvalósítás lehetősége csábít. Ez mind szép, sőt össztársadalmi szempontból is fontos, hogy legyenek, akik kockázatvállalásukkal magukon kívül akár másoknak is munkalehetőséget, közösséget stb.-t teremtenek, és külföldön is értelmezhető (versenyképes) ötleteik köré cégeket építenek. De mielőtt végigvesszük, hogy az előttünk álló években honnan és mennyi pénzt lehet szerezni az elinduláshoz, felvillantunk pár gondolatot, amiket nem ártana tudatosítani magában mindenkinek, mielőtt vállalkozásba kezd.
Először is terveink szövögetése közben nem árt figyelembe venni, hogy a mindent elöntő startup-propaganda igencsak egyoldalú, és a jó szándéka ellenére sokszor ártalmasan ostoba. Például startup-alapítóvá válni nem valamiféle erény vagy valamilyen magasabb emberi minőség kifejeződése. Sőt, nem árt tisztán látni, hogy a legtöbbször az alapít céget, aki anyagi értelemben megengedheti magának a tartós bizonytalanságot. Vagy mert senkiért nem tartozik magán kívül felelősséggel, tehát nincs igazán veszítenivalója, vagy mert eleve pénzes családból jön.
Az amerikai Berkeley egyetem közgazdászai egy 2013-as kutatásukban kimutatták: a legtöbb cégalapító magasan képzett fehér férfi. Az egyik kutató a Quartznak azt mondta, hogy aki mögött nincs a háttérben egy pénzes család formájában stabil egzisztencia, az kimutathatóan jóval kisebb eséllyel kezd vállalkozásba. (Ami természetesen nem azt jelenti, hogy nincsenek olyanok, akik kevés pénzből, háttér nélkül, igen komoly kockázatot vállalva vállalkozásba kezdenek, és sikeresek lesznek. Tehát mindenre van példa, persze, a lottóötöst is meg lehet nyerni, mégsem érdemes ez alapján általánosítani.)
A szintén amerikai és szintén nagy hírű National Bureau of Economic Research egy kutatásában arra jutott, hogy a sokak által irigyelt, vállalkozói erényként körberajongott kockázatvállalási hajlandóság döntően a környezeti tényezőkön (pl. pénzes család) múlik, tehát nem valamiféle genetikus vagy eleve elrendelt, a vállalkozót a tömeg fölé emelő személyes minőség és kiválóság. Sokan vállalnának kockázatot, ha lenne nekik miből.
Mivel az ellenálló képesség, a stressz- és bizonytalanságtűrés igencsak fontosak a vállalkozóvá válás során, nemcsak az nem mindegy, hogy ki milyen háttérből érkezik, hanem az sem, hogy ki milyen oktatást kapott, a kettő pedig elég szorosan összefügg, mifelénk különösen.
A lényeg, hogy a bárki számára ugyanolyan esélyként kínálkozó vállalkozói önmegvalósítás-lufi egy buta klisé. Súlyos, végzetes tervezési hibát követhet el, aki nem számol le ezzel. Főleg, ha nem tartozik azok közé, akik megtehetik, hogy egy-két évig ingyen vagy bagóért dolgozzanak. Bár a cégalapítás nem kizárólagosan a pénzesebbek kiváltsága, az kijelenthető, hogy összefügg az eleve adott anyagi függetlenség nyújtotta biztonsággal, vagy legalább azzal a tudattal, hogy ha bukás van, akkor van hová visszavonulni. Akinek nincs, az se adja fel a terveit, csak gondolja végig alaposan eggyel többször a helyzetet.
Egyébként a befektetők, akik pénzt tesznek ezekbe a cégekbe, különösek ezek kezdeti fázisába, pontosan tudják, hogy a siker esélye elenyésző. Ne hitegesse magát senki: az internetes és egyéb projektek igen nagy hányada bukásra ítélt, tízből hat-nyolc biztosan. Ezért a reálisan tervező befektetők nem hogy stabil reálhozamban, de még a befektetett pénzük megtérülésében sem nagyon bízhatnak. Nem véletlen, hogy ilyesmit saját pénzből a kockázati tőke sem finanszíroz szívesen. Persze, mindig elmondják, hogy tízből egy projekt jó esetben annyi pénzt hozhat, ami kárpótolja őket a járulékos veszteségekért – csak vigyázat, nem biztos, hogy az az egy épp a mi projektünk lesz, sőt, statisztikailag lényegesen valószínűbb, hogy nem az lesz.
Ahogy azzal sem árt számolni, hogy az a tehetség, aki tartósan elköteleződik egy ötlet megvalósítása mellett, az IT-szektorban elérhető jövedelem negyedét-ötödét keresheti tartósan. Magyarul úgy kell napi 14-16 órát dolgozni egy startupban, hogy közben az alternatív pályákon elérhető potenciális jövedelem és a ténylegesen felvett fizetés közötti különbség a startup bújtatott finanszírozásaként értelmezhető. Fontos tehát tisztában lenni azzal, hogy minden lelkes projektgazda az évente sok millió forint fel nem vett munkabér ellenértékével lényegében kényszerhitelezi a vállalkozását – ezzel a veszteséggel vagy inkább beruházással is számoljon az, akinek nem teljesen mindegy, hogy épp mennyi a folyó jövedelme.
Persze nem kérdés: ha beüt a siker (egy külföldi befektető kivásárolja a nemzetközi mércével legfeljebb kis-közepes méretűre nőtt céget), az természetesen mindenért kárpótol, hatalmas siker (lásd: Prezi, Ustream, LogmeIn). De az is biztos, hogy lényegesen rosszabb esélyekkel indul az a fiatal, akinek a vállalkozása mellett mondjuk budapesti lakhatást, esetleg családot kell finanszíroznia – szemben azokkal, akiknek nincsenek ilyen terhei. Startupot gründolni tehát egyfajta luxus, amit nem mindenki engedhet meg magának. Több befektetőt is megkérdeztünk, akik szerint egy technológiai startup alapítója 200 ezer forint felvehető nettónál semmiképp ne számítson magasabb fizetésre, inkább kevesebbre, főleg, ha többen vannak. Akár éveken át. Ennyiből – vagy ennyiből se – pedig már egy albérlet finanszírozása is problémás mostanság.
A „tényleg bárki megcsinálhatja magát” mantrát egy sok szálon kapcsolódó, egymás mondanivalóját erősítő hálózat nyomja: üzleti magazinok, blogok és újságcikkek, tévéműsorok, tematikus nonprofit kezdeményezések, kapcsolatépítő konferenciák, workshopok, inkubátorok, mentorok és tanácsadók hálózata, önjelölt próféták, vállalkozók, kommunikációs szakemberek, akiknek halálosan fontos a kihelyezhető – természetesen – döntően uniós pénzek mielőbbi elköltése. Nagy és egyre nő közöttük a verseny az életképes projektekért, ahogy mindjárt látni fogjuk.
És persze pont ez az a kör, ami a sikereket a valóságosnál elérhetőbbnek mutatva felnagyítja, a kudarcokkal és akadályokkal nem vagy alig, jellemzően (szerencsére azért nem kizárólagosan) csupán a közhelyek szintjén foglalkozik. Igyekezetében pedig jellemzően idióta leegyszerűsítésekkel operál: a mindent legyőző akaratról, helyesen hangolt mindsetről, kudarctűrésről, újrakezdésről, a mindig megnyíló lehetőségek észrevételéről, túltolt kitartásról és hasonlókról papol. Nem túl színvonalasan.
A fentieken túl is lehetnek egyébként olyan egyéb vonatkozásai a startup-alapításnak, amiről jó lenne a mostaninál árnyaltabb szakmai párbeszédet hallani, a felsorolást inkább csak gondolatébresztőnek szánom.
A téma azért nagyon aktuális, mert pár hete minden eddiginél nagyobb erővel fogott hozzá az állam az uniós pénzek újabb körének szétosztásához (állítsuk meg Brüsszelt?). Ebben a körben a 2009-ben indított, az utolsó befektetésekről tavaly nyáron döntő Jeremie-programot a felgyűlt tapasztalatok alapján elég alaposan átszabták.
A Jeremie például nem támogatott embrionális állapotban lévő, éppen elstartoló vállalkozásokat. Ez szakmai értelemben volt az egyik legnagyobb hiányosság. De volt a programmal más baj is bőven. A rendelkezésre álló 130 milliárd forintnyi forrást öt fordulóban 28 alapkezelőn keresztül, meglehetősen átláthatatlanul, alacsony hatékonysággal, látványosabb eredmény nélkül osztotta szét – az ügyben a Forbes magazin indított sikeres adatpert.
Az átláthatatlanság mellékhatásaként a Jeremie-pénzek egy része a legismertebb oligarchák holdudvarába került. Saját alapkezelőjén keresztül oszthatta a mannát Csányi Sándor, Hernádi Zsolt, Garancsi István, Futó Péter, Heim Péter, Tombor András vagy épp Spéder Zoltán is. A Jeremie-támogatásokból végül egy uniós vizsgálat megállapításai alapján 4,3 milliárd forintot büntetésként más programokra irányított át Brüsszel, a pénzt visszafizetni azonban nem kellett. Az ügyek közül a szebb napokat is megélt Mol-vezér Hernádi vidéki szexpartnerkeresője verte ki leginkább a biztosítékot, amiről a Direkt36 írt bővebben, de a Hernádi rokoni szálait is mozgósító esztergomi, füredi stb. ingatlanvásárlások is botrányosak.
És mivel valószínűsíthető, hogy a napvilágra került visszaélések csak a jéghegy csúcsát jelentik, így ez a kevéske példa is elég ahhoz, hogy minden túlzás nélkül mondhassuk:
A kudarcot talán fölösleges is tovább magyarázni. Bár a nálunk szerencsésebb országokban kicsit sem törvényszerű, hogy amibe belenyúl az állam, ott mutyizás, pazarlás, lopás és hatékonytalanság üti fel a fejét, idehaza ez a vélekedés sajnos még mindig nehezen cáfolható, és semmi garancia nincs arra, hogy az előző évek történetei és/vagy főszereplői új köntösbe öltöztetve ne bukkanjanak fel a következő években – akár a pályáztatók, akár a pályázók oldalán.
Akinek viszont mindez együtt is kevés ahhoz, hogy kedvét szegje, tényleg érdemes lehet vállalkozással próbálkoznia. Aki pedig így tesz, annak nem árt látnia, hogy a tőkebevonásnak milyen csatornái nyílnak meg ezekben a hetekben és a következő időszakban. A továbbiakban nekik szeretnénk segíteni az új lehetőségek közötti eligazodásban.
Dióhéjban a következő a helyzet:
Ami ebből látszik, hogy a következő években több lesz a gombóc, mint az éhes száj, vidéken legalábbis mindenképpen. Évente akár ezer tartósan életképes vállalkozást is képes lenne finanszírozni a kiépülő rendszer, de az eddigi tapasztalatok szerint sem a vállalkozói sem pedig az egyetemi körből nem kerül ki ennyi. Ebből következik a pénzre pályázó cégek szempontjából az az előnyösnek tűnő helyzet, hogy már egy közepes minőségű projekttel is lehetőség adódhat a potenciális befektetők megversenyeztetésére.
A fenti listából kimagaslóan a Hiventures a legérdekesebb, ugyanis ilyen típusú finanszírozás még nem volt a magyar piacon. Az alapnak három terméke van, ebből a preseed fázisban lévő legkisebb cégek, pontosabban csak cégkezdemények, illetve ötletek is juthatnak annyi pénzhez, hogy egy alaposabb piackutatást, esetleg egy prototípust elkészítsenek. A Hiventures 50 milliárdjából 10 milliárdot oszt ki ebben a körben, a cél, hogy 2023 végéig körülbelül ezer ilyen céget/ötletet felkaroljanak. Az alap és a vállalkozások költségeire egymilliárd forint mehet el. A Hiventures nemcsak eszközeiben, hanem céljában is különbözik az elmúlt években fontosabb szereplőnek számító Széchenyi Tőkealaptól. Míg utóbbinál a cél, hogy az alapítók vásárolják ki őket pár év után a vállalkozásból, a Hiventures célja, hogy az alapítókkal együtt szálljanak ki legkésőbb 2030-ig a támogatott cégekből, azok (jó esetben) nemzetközi piaci felvásárlásával egy időben.
A Hiventures preseed fázisában arra van szükség, hogy összeálljon a csapat és a kellő szaktudás, illetve, hogy az ötlet piaci validálása megtörténjen. A támogatást elnyerő vállalkozók mentort is kapnak, illetve vihetnek magukkal a programba. A rögzített 9 milliós befektetésért a Hiventures 9 százalékos részesedést kér, a mentorok pedig legfeljebb 3 százalékot kaphatnak, így az alapítóknak összesen 88 százalékuk marad – ami nyilván a későbbi tőkebevonási körökben, ha lesznek még ilyenek, fokozatosan lecsökken.
Lehetőség van persze házon belül is továbblépni, ami az alapkezelő 16 milliárddal finanszírozott magvető programjába (seed) való bekerülést jelenti, de fontos cél, hogy a seedbe átlépő cégekben se legyen a Hiventuresnek 50 százaléknál nagyobb tulajdonrésze. Ide évi 50 (a működés hét éve alatt összesen 350) vállalkozást várnak, a befektetési összeg pedig 20-150 millió forint közé eshet. Az árbevétel felmutatása még ezektől a cégektől sem feltétlen elvárás, a komoly külső befektetői érdeklődés, társbefektető bevonása ebben a fázisban már komoly előny lehet - mondja kérdésünkre Kisgergely Kornél, az alap vezérigazgatója. Az érettebbnek számító startupok finanszírozására a működés során összesen 24 milliárd forintot szánnak, a tervek szerint ebbe a keretbe évente tíz cég támogatása férhet bele.
A vezérigazgató hozamelvárása portfóliószinten fogalmazódik meg. Az 50 milliárdos keres államilag finanszírozott 20 milliárdos részének a megőrzése/növelése a cél, két számjegyű hozamcéllal. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy az uniós 30 milliárddal kapcsolatban szerényebb megtérülés és hozamelvárás fogalmazódik meg. Ami nagyrészt érthető, mert ahogy már jeleztük, a kezdeti fázisban lévő cégek finanszírozása a legkockázatosabb tőkepiaci tevékenységek egyike, sok nyugati országban is ez állami támogatás nélkül nem megy. A Hiventures egyébként egy írországi minta, az Enterprise Ireland alapján állt fel, a tapasztalatok alapján pedig az inkubációba bekerülő tíz cégből három-négy képes a szintlépésre, rajtuk viszont lehet annyit keresni, amit a vállalkozások elvérző kétharmadán elveszít az alap. Komoly megtérülésre azonban reálisan senki nem számít.
És pont ezzel kapcsolatosak a működést érintő legfontosabb aggályok: kockázatos kezdő vállalkozásokba fektetni az adófizetők pénzét mindenképpen sikamlós terep. Már a kiválasztás szempontjaival is lehetnek problémák, de Kisgergely ígéri, mindenkit hátszél nélkül is komolyan vesznek, akiben az innováció lehetőségét látják. A vezérigazgató szerint tapasztalt szakértőik vannak, akik nem csak a technológiai innovációt értékelik, hanem a marketing vagy az üzleti modellbeli újításokat is. Arra, hogy mindenhez ők sem értenek, Kisgergely válasza a mentorprogram, aminek a lényege, hogy az újabb vagy a meglévő szakértőiktől távolabb álló területeken működő cégeknek is kompetens szakmai támogatást adhassanak, akár külső szakértők bevonásával.
Arra is kíváncsi voltam, hogy hogyan fogják kiszűrni a Jeremie-ben esetleg már felsült, onnan menekülő, újabb befektetési körre váró cégeket – illetve rajtuk keresztül a rossz projektekbe besült befektetőket, akik most minden erejükkel kivennék a pénzüket. Kisgergely szerint, ha nem ért el a cég a Jeremie-ben sikert, akkor nem valószínű, hogy kapnak tőlük pénzt, részsikerekre viszont már ráugorhatnak, nagyon sok esetben ugyanis több finanszírozási körön is át kell menjen egy cég, hogy a siker láthatóvá váljon. Ő is elismerte, hogy a Jeremie-ben nem lett egy kiugróan sikeres unikornis sem, de ettől függetlenül van kifejezetten jónak tűnő cég is ebben a körben.
A kompetens befektetési döntésekre pedig a garancia az igazgatósága, illetve az igazgatóság mellett működő befektetési bizottságok lesznek, amik hamarosan felállnak, névsoruk pedig publikus lesz. Kisgergely szerint az ugyan igaz, hogy a befektetési döntéshozatal jelentős része szubjektív, és biztos, hogy lesznek hibás, vagy utólag vitatható döntések is, pont ezért olyan embereket hívnak majd meg ezekbe a bizottságokba, akik már sok startupot láttak.
Hosszasabban beszélgettünk a Hiventures egyik versenytársával, az inkubátorprogram egyik kiválasztottjával, a Virgo Ventures Inkubátor üzletfejlesztési vezetőjével, Mosonyi Balázzsal is.
Ők tíz-tizenkét seed és startup fázisban lévő vállalkozás finanszírozását tervezik egyenként 75 milliós nagyságrendben. Mosonyi szerint a tisztán állami alaphoz képest a versenyelőnyük, hogy részben a saját pénzüket is kockáztatják. Szerinte a piaci szereplők alapvetően jobban tudják felmérni, hogy mibe érdemes fektetni és mibe nem, ilyen értelemben a magánszereplő személyes anyagi érdekeltsége hatékonyságnövelő lehet. A Hiventures inkább egy pénzügyi befektető, ők ezzel szemben döntően szakmai befektetőként próbálnak majd fellépni a kiválasztott cégek életében, a pénzen kívül a szakmai tudásukat és a kapcsolatrendszerüket is beleteszik a vállalkozásokba. A Virgo Ventures 3-5 évig tervezi fogni az inkubált cégek kezét, a betett állami és saját tőkéért pedig 24 százalékos tulajdonrészt kérhetnek.
De akkor mi az egésznek a végső haszna az ő szempontjukból? – kérdezem. És a válasz az, amit már szintén feszegettem – a náluk inkubáció kapcsán érdeklődők sokszor végül a saját csapatukban kötnek ki, jóval magasabb fizetésért, mint amennyit éveken át startupperként megkereshetnének. Végül sokak belátják, hogy a sokkal magasabb fizetést és sokkal nagyobb biztonságot jelentő IT-alkalmazotti lét nem feltétlenül bizonyul rossz döntésnek.
(Borítókép: A Prezi munkatársai munka közben. Fotó: Kisbenedek Attila/AFP)