Index Vakbarát Hírportál

A Ford lecseréli vezérigazgatóját

2017. május 22., hétfő 12:16

Mark Fields, a Ford feje távozik vállalattól – írja a Bloomberg. Fields 28 évet töltött a cégnél, ebből hármat a vezérigazgatói székben, a leváltását kérdéses teljesítménye és megosztó stratégiája magyarázza. A pozíciót az Jim Hackett veszi át, aki eddig a Smart Mobility Unit élén az önvezető autókkal és a közösségi autózással kapcsolatos irányításért felelt.

Mark Fields 2015-ben még rekord adózás előtti eredményt ért el a Forddal, de a váltást övező pletykák szerint túl sok pénzt ölt az önvezető autós fejlesztésekbe, miközben nem koncentrált eléggé a vállalat fő tevékenységi körére, és az elektromos autózásban is lemaradt a versenytársaktól. Fields 2014 júliusi kinevezése óta több, mint 30 százalékot esett a részvények árfolyama és közben a Tesla piaci kapitalizációja is meghaladta a vállalatét. 

Jim Hackett, az új CEO csak néhány éve van a vállalatnál, korábban az irodai bútorokat gyártó Steelcase vezérigazgatója volt, ahol komoly sikereket ért el. Hackettnek nem lesz egyszerű dolga az olyan eredményes versenytársak mellett, mint például a General Motors, amelynek vezetése komoly reformokat hajtott végre a társaságnál az elmúlt időszakban.

Rovatok