Index Vakbarát Hírportál

Mészáros fő építőipari cége tavaly nem hozott annyit, mint tavalyelőtt

2017. június 1., csütörtök 11:09

Őrület, hogy mi zajlik ebben az országban: Mészáros Lőrinc cégbirodalmának zászlóshajója, az építőiparban aktív Mészáros és Mészáros Kft. csupán feleakkora eredményt ért el tavaly, mint 2015-ben.

Ahogy tavalyelőtt, Magyarország immár ötödik leggazdagabb embere azért idén is kivette gyakorlatilag az egész nyereséget osztalék formájában, de így az is majdnem megfeleződik – 3,5 milliárd forint után csak 1,6 milliárd volt. 

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy a Mészáros és Mészáros Kft.– Magyarország, de talán a világ egyik leggyorsabban gyarapodó cége, amely gyorsabban ezerszerezte meg a bevételeit, mint a Facebook vagy az Apple – ne lenne továbbra is az építőipari közbeszerzések egyik kedvence. Nemrég például arra nyert el megbízást, hogy Komáromnál új Duna-hidat építsen. Inkább arról lehet szó, hogy egyrészt Mészárosnak több építőipari cége is van, amelyek között jobban eloszlanak az állami és egyéb projektekből származó bevételek.

Bár az is lehet, hogy az elapadó uniós források miatt egyszerűen kevesebb volt a megbízás, és így a bevétel is. 2016 nagy makrogazdasági sztorija volt, hogy mihelyst lezárultak a 2007–2013-as uniós finanszírozási szakasz beruházásai, de még nem indultak be a 2014–2020-as forrásokból finanszírozott építkezések, a magyar építőipar teljesítménye durván bezuhant. Akár ennek is lehet a hatása, hogy a Mészáros és Mészáros feleannyi, a felcsúti polgármester üzlettársához, Szijj Lászlóhoz tartozó Duna Aszfalt pedig negyedannyi bevételt ért el 2016-ban, mint egy évvel korábban. 

Borítókép: Mészáros Lőrinc az új búzafeldolgozójának alapkőletételén, 2017-ben. MTI / Komka Péter

Rovatok