A tej egészséges sokaknak, ihatnánk többet is, de a tejesek kezdenek túllőni a célon.
Ha lenne gyerekem, most rögtön hazamennék, és irgalmatlanul beletöltenék egy liter tejet. Majd elmagyaráznám neki: „Mit képzeltél eddig magadról, te kis senki? Mától fogva csak ez lesz, talán ha jól viseled magad, akkor vasárnaponként esetleg kaphatsz hozzá egy kis trappistát." Ő pedig azt felelné: „Igenis, uram, köszönöm a lehetőséget." Majd visszahúzódna csendesen tanulni, rendes magyar emberré fejlődni.
Annyit mondjuk még meg tudok csinálni a tanultak alapján, hogy kivágom a nagymamám gyógyszereit – a jó ég tudja, mi van bennük –, és figyelmeztetem, hogy elveszem a nyugdíját, ha legközelebbi látogatásomkor nem lesz csurig a hűtő friss magyar tehéntejjel, az az orvosság neki mostantól.
A Tej Terméktanács Tejszív-kampányán ugyanis rendesen felnyitották a szememet, hogy
Utólag pedig már nem is értem, hogy hol éltek ezek az emberek? Mire gondoltak, amikor tej helyett minden mást ittak? Azt hiszik, hogy csak ők számítanak, körülöttük forog minden? Hol ér fel a szaros ízlésük a mi nagy céljaink igazságához? Összezavarodott ez a mai világ, de nem is csak ezért. Talán jobb is, ha az elejéről kezdem.
Éves tejnapot tartott a Tej Terméktanács, olyan nagyágyúkkal, mint a földművelésügyi miniszter helyettese, Nagy István, vagy épp az összes tejgóré. Ehhez még elhívtak olimpikon úszókat, Kenderesi Tamást és Kapás Boglárkát, a tejnagyköveteket, illetve egy nagy csapat kisiskolást is tejversenyezni.
Az elején némi környezetszennyezéssel kezdtünk, eleresztettek vagy száz fehér lufit. De azt is olyan furán, először megálltak a lufis emberek 15 méterre a gyerekektől az eleresztéshez. Majd miután Huszti fotósunk jelzett nekik, hogy egy minőségi eleresztést a gyerekek körében érdemesebb megoldani, ki is osztották a lufikat. Persze az sem kizárt, hogy ez tervezett feszültségfokozás volt. Ahogy az is, hogy a hivatalos dohányzóhelyet a lehető legközelebb rakták a gyerekekhez.
A műsorvezető elmondta programot, elküldte a gyerekeket a tejbárba „az átlagosnál is sokkal több tejet" fogyasztani, és megtudtuk, hogy az olimpikonoknak a program után is edzeniük kell. De nem tejben és vajban fognak úszni, vízben fognak, és sajnos ez a tréfa többször is előkerült.
Érdekes volt, hogy Kapás Boglárka kifejezetten sok tejet ivott korábban, csak egy éve laktózérzékeny lett, azóta azt a speckó tejet issza. Kenderesi Tamás pedig reggelire fogyaszt örömest „tejtermékeket" bőven, de kicsit életszerűbb lett volna, ha mondjuk annyit mond, hogy szereti a kefirt.
A miniszterhelyettes ugyanis késett, nélküle pedig semmit nem lehetett elkezdeni.
Nagy István miniszterhelyettes cserébe igazán érdekes gondolatokkal szórakoztatta a közönséget. Nagy ugyanis abban nőtt fel, hogy a tej élet, erő egészség, de most „egyre több helyen kételkednek ebben". Külön részletezte, hogy nem érti, hogy mondhatnak ilyesmiket felelős helyen lévő emberek.
Itt jó eséllyel Lázár Jánosra gondolhatott, aki szerint valami másnak kell lennie a tartós tejekben, ő legalábbis képtelen megérteni a hőkezelés lényegét, és nem adná a gyerekeinek azt a valamit. Lázár itt tényleg butaságot beszélt, a Magyar Dietetikusok Szövetsége pont nemrég adta ki, hogy az UHT-tejek „a közhiedelemmel ellentétben nem tartalmaznak tartósítószert, pusztán a speciális hőkezelésnek és csomagolásnak köszönhetően tarthatók el sokáig". Ez azt jelenti részletesebben, hogy a tejet 2-6 másodpercig 136-142 fokon hőkezelik, majd szobahőmérsékletre hűtve aszeptikusan (csíramentesen) csomagolják.
Majd Nagy rátért arra, hogy nem érti,
miért engedjük a nagyszüleinknek, hogy kalciumot vegyenek be.
Ahelyett, hogy meginnának egy pohár tejet, abban is van sok kalcium. Azt meg nem is tudjuk, mi van a gyógyszerekben. Na mindegy, most örült, hogy a tejesek ennyire szeretik a kormányt pillanatnyilag, tavaly még ugyanis nem voltak „ilyen őszinték a mosolyok". (Igazából egészen hazugak lehettek azok a mosolyok akkor, tekintve, hogy előtte két héttel még tehenekkel tüntettek a Miniszterelnökség előtt.) De azóta kaptak pluszpénzt a kormánytól, feljebb mentek a világpiaci árak is, mindenki boldog, és a kormány is azon lesz, hogy tegyen az áfacsalások ellen.
Belekezdett abba is, hogy az FM most már azt szeretné: inkább gazdaságosan termeljék a tejet, legyenek versenyképesek a tejtermelők, és építsenek nagy feldolgozóüzemeket is. Ez azért érdekes, mert a földosztáskor még pont az ellenkezője volt a fő szempont, hogy kevésbé méretgazdaságosan termeljenek a kisebb gazdaságok, ahhoz kell ugyanis a legtöbb drága élőmunka, és az majd megtartja a falusi lakosságot a helyén. Na mindegy, jobb későn felismerni a hibát, mint soha, Nagy István közben pedig frappánsan le is zárta a mondandóját azzal, hogy
a tej olyan univerzális termék, ami az élet minden pillanatában a legjobb élelmiszer.
Nem volt idő elmerengeni azon, hogy akkor minek eszünk bármi mást is, mert már jött is egy híresebb nagy tejtermelőnk, Istvánfalvi Miklós. Őt higgadtabb nyilatkozóként lehetett eddig megismerni, de most ő is belelovalta magát abba, hogy a fogyasztóknak inniuk kell a tejet, most már tényleg. Pontosabban mindenkinek innia kell, tej nélkül nincs növekedés, szerinte nem is nőhet 180 centinél magasabbra, aki nem ivott elég tejet.
Rögtön a mellette ülő Kapás Boglárkára néztem szigorúan, aki pont nem tartozik a nagydarab úszóink közé a 168 centijével, de szerencsére láthatóan nem vette magára a tejvádakat. Istvánfalvi közben már a csuklóját szorongatta, hogy a rengeteg tejtől lett ilyen jó vaskos, erős csontozata, valószínűleg. Nekem pedig Eric Cartman jutott az eszembe arról, ahogy a körülettem lévő húsosabb tejesek is elkezdtek bólogatni az erős csontozatra.
Mélykuti Tibor, a legnagyobb tejfőnök, a Terméktanács elnöke volt szakmailag messze a legérdekesebb. Ő azt vette végig, hogy 2015-től az oroszországi exporttiltások miatt sok nyugati gyártó idehozta a termékét, és leestek a tejárak, miközben az uniós tejkvóták is megszűntek, és kínai tejkereslet is megcsappant, 65 forintos kilónkénti tejár is volt. Ilyenkor (örülhetnek a fogyasztók az alacsony tej- és tejtermékáraknak, de) a gyártók szenvedtek, különösen akik csak drágán tudnak gyártani. Ma már újra 92 forintos az ár, döntően a világkereskedelmi áraknak köszönhetően, erre rájönnek még az uniós és kormányzati támogatások, tehát már annak is megéri tejet gyártani, aki simán száz forint feletti önköltségen tudja csak összehozni.
De szerinte is keményen meg kell dolgozni a magyar fogyasztókat, hogy vegyék a magyar tejet, mert amíg például Finnországban összesen 450 liternyi tejet fogyaszt el egy ember egy évben (naponta tehát 1,23 liternyit), addig nálunk csak 150-et és ez nem állapot. Szóval kaptak egy 160 milliós marketingbüdzsét, abból főleg a gyerekeknek fogják sulykolni, hogy igyanak már tejet. Azért, mert ők előbb-utóbb felnőttek lesznek, és akkor már meg is fogják tudni venni.
Egyébként önmagában egyáltalán nem ördögtől való gondolat, hogy az egészséges emberek igyanak meg bátran napi fél liter tejet, az jellemzően a javukra válik. De azért túlzásokba se érdemes esni a tejiparért, nem mindenkinek tesz jót a tej, különösen vad gondolat pedig, hogy csontritkulásosok ne szedjék a gyógyszereiket, ha egyszer vehetnek tejet is. Ahogy azon is érdemes elgondolkozni, hogy sokaknak soha nem fognak ízleni a felháborítóan rossz, de olcsó hazai termékek a reggeli vagy kakaós italtól a pizzafeltéten át a frissfölig vagy akár a rágószerű trappistáinkig. Ráadásul gyenge minőségből mindig lesz egy új szereplő, aki tud gyengébbet, de olcsóbbat gyártani. Ahogy az ellenpéldája is igaz, voltak szépen felfutó itthoni joghurtok, sajtok, amiknél őrült marketing nélkül is a siker titka annyi volt, hogy szívesebben ették meg ezeket az emberek. A fogyasztók hibáztatása mindenesetre általában rossz irány.
A háttérben közben egy tévén a gyerekrajzverseny nevezői futottak, ahol főként magyar színekbe öltözött tejszuperhősök, illetve teljesen absztrakt művek szerepeltek. Az egyik kedvencem az volt, ahol rajz egyik felén egy gyerek ránézésre rommá okádja magát a kólától, míg a másikon egy másik boldog, tejes életet él. De volt még egy űrlényeket tejjel irtó Superman is, bár az kicsit elvontabbnak tűnt.
Végül újabb interjúkörök után jöhetett a gyerekek tejhétpróbája is, az összejövetelt pedig a tejtermelők, tejfeldolgozók és tejkereskedők vidám focimeccse zárta elvileg, de azt már nem vártam ki.
Összességében az volt az ember érzése, hogy rendezvény elsősorban a kormány felé szól – jópofizásnak, „kapcsolatépítésnek" szánják –, másodsorban az újságíróknak, és csak utánuk a célcsoport gyerekeknek, akik inkább show-elemként vehettek részt. Ami lehet egy koncepció, csak így félre fog menni még a 160 milliós marketing is. Azért meg pláne nem fog senki több magyar tejet inni, mert máskülönben csúnyán megharagszanak ránk az iparág haszonélvezői.