Index Vakbarát Hírportál

Éjszakáig vizsgálódott a NAV Simicska plakátos cégénél

2017. június 13., kedd 11:29

Hétfőn késő éjszakáig vizsgálódtak a NAV bűnügyi nyomozói a Mahir City Posternél, a kormánypárti sajtó korábbi tájékoztatása szerint költségvetési csalás gyanúja miatt – írja a Magyar Nemzet. 

A Simicska Lajos érdekeltségébe tartozó plakátcégnél csak tegnap bukkantak fel az adóhatóság munkatársai, de a Magyar Idők már a múlt héten arról cikkezett, nyomoznak a kegyvesztetté vált oligarcha két cégénél, a Publimontnál és a Mahirnál. Ez egyúttal azt is jelenti, a kormánymédia jóval előbb megkapta a fülest a vizsgálatról, mint maguk az érintett cégek. A Magyar Idők azt is megírta, a Jobbik plakátkampányával összefüggésben kutakodnak, a gyanú szerint ugyanis "a két említett cég megtéveszthette a NAV-ot azzal, hogy lényegesen kevesebb hirdetési felületet vallott be annál, mint amennyit valójában a Jobbik rendelkezésére bocsátott".

A dologban a különös az, hogy a Mahir sajtóközleménye szerint épp a jobbikos szerződések voltak azok, amelyekhez végül nem hoztak magukkal engedélyt a csütörtökre egyeztetett időpont helyett hétfő este felbukkanó ellenőrök. „Éjfél utánig bent tartották a dolgozókat, több mint 5600 lap, vagyis legalább 11000 oldal anyagot fénymásoltak és foglaltak le az adónyomozók. Jobbikos számlák azonban nem voltak a papírok között. Amikor ugyanis a pénzügyőrök a Jobbik plakátkampányának dokumentumaihoz érhettek volna, közölték, hogy az ő megbízásuk ennél a pontnál véget ért" – mondta a Mahir keddi közleménye szerint Puskár Anett, a cég tanácsadója.

Tehát amennyiben a Magyar Idők jól tudta, és a jobbikos kampány ellenőrzése volt a cél, akkor rosszul állíthatták ki a navosok megbízóleveleit, hiszen bár áprilisban már megjelentek a Cityposter felületein a Jobbik hirdetései, számlák és ÁFA-bevallási kötelezettség csak a teljesítés után hónapokkal később keletkezik. 

A Mahir Cityposter panasszal élt a házkutatás ténye és módja ellen, ugyanis szerintük a hatóság eltért a bevett gyakorlattól: a bűnügyi igazgatósági eljárás már azelőtt megindult, hogy megkezdődött volna az azt esetlegesen megalapozó adóhatósági ellenőrzés. A vizsgálat tényéről ráadásul előbb tudott a sajtó, mint az érintett cég.

Rovatok