Index Vakbarát Hírportál

Feláll az Uber vezérigazgatója

2017. június 13., kedd 20:53

Ideiglenesen otthagyja az Ubert annak alapítója és vezérigazgatója, Travis Kalanick. A cégvezető azzal indokolta a döntését, hogy egy hajóbalesetben nemrég elhúnyt az édesanyja, édesapja pedig kórházban van, így szeretne inkább mellette lenni és gyászolni, nem a cég ügyivel foglalkozni. Távozása bejelentésekor Kalanick azt mondta, hogy szeretné felépíteni az Uber 2.0-t, ehhez viszont előbb egy Travis 2.0-ra van szükség, így most inkább ezen szeretne dolgozni.

Hogy mikor tér vissza a céghez, azt a vezérigazgató egyelőre nem tudja. Azt viszont már most lehet tudni, hogy ha visszatér, sokkal kevesebb befolyása lesz a cég ügyeire: az Uber igazgatóságának készült jelentés szerint a cég vezetése azt tervezi, hogy csökkenti Kalanick feladatait és felelősségi körét a cégen belül és egy független bizottságot hoz létre, hogy csökkentse a vezérigazgató befolyását. 

A Uber és Kalanick is elég nehéz időszakon ment át az elmúlt időben, a cég több botrányba is keveredett, a vezérigazgató személye pedig általában inkább rontott a helyzeten. A cég alkalmazottai, sofőröktől menedzserekig több szexuális zaklatási ügybe keveredtek, az Ubert ipari kémkedéssel vádolták, Kalanickot pedig videóra vették, ahogy egy elégedetlen Uber sofőrrel üvöltözik. A vezérigazgató már akkor elkezdett kicsit visszavenni magából, például kijelentette, hogy segítségre van szüksége a cég vezetésében és egy ügyvezető igazgatót keres. Travis Kalanickról írt portrénkat itt olvashatja.

Rovatok