Index Vakbarát Hírportál

Milliárdos hűtlen kezelés miatt nyomoznak a volt Spéder érdekeltségű cégek ellen

2017. június 14., szerda 14:22

Többek között két, egyenként több mint félmilliárd forint értékű hűtlen kezelés miatt nyomoz a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya a Spéder Zoltán korábbi érdekeltségébe tartozó cégek ellen – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amelyet Szakács László MSZP-s képviselő kérdésére adott. A képviselő még május végén érdeklődött arról, hogy „hol tartanak a Spéder Zoltán érdekeltségébe tartozó gazdasági társaságok által kötött szerződéseket érintő nyomozások”. Erre a legfőbb ügyész kedden levélben válaszolt, amiből kiderül, hogy három ügyrész miatt nyomoznak:

  1. Amiatt, hogy vásárolt-e bennfentes információk alapján a saját részvényeiből egy nyilvános részvénytársaság, mert ez esetben fölmerül a bennfentes kereskedelem bűntettének gyanúja.
  2. Vizsgálják azt is, hogy „a nyilvánosan működő részvénytársaság és annak
    tagja által saját részvényre, mások tőkebefektetési szándékának a befolyásolása végett bonyolított tőzsdei adásvételi ügyeletet”, amelynél a csalás gyanúja merül fel.
  3. A harmadik ügyrésszel kapcsolatban a nyomozás pedig „a nyilvánosan működő részvénytársaság által a leányvállalatán keresztül intézett két adásvételi szerződésre terjed ki, melyek keretében az eddigi adatok szerint a vevő más gazdasági társaságok üzletrész, illetve részvénytulajdonát a valós piaci értéküknél magasabb vételáron szerezte meg”, amelynél azt vizsgálja az ügyészség, hogy fennáll-e a hűtlen kezelés gyanúja.

Polt Péter azt is elmondta, hogy az ügyben meghosszabbították a nyomozást, és további tanúk kihallgatását és okiratok beszerzését rendelte el az ügyészség. 

Spéder Zoltán érdekeltségei ellen tavaly nyáron indult egyszerre több nyomozás, amely egybeesett a kormánnyal korábban jó kapcsolatot ápoló üzletember elleni lejárató kampánnyal a kormányközeli médiában. Spédert azóta kitúrták a takarékok integrációjából, emellett eladta részesedését az FHB Bankban és a BIF ingatlankezelőben is. 

Rovatok