Index Vakbarát Hírportál

550 ezer forintos átlagfizetéssel sztrájkolnak a VW pozsonyi alkalmazottai

2017. június 20., kedd 10:08

Kedd reggel határidő nélküli sztrájkot kezdtek a Volkswagen szlovákiai leányvállalatának alkalmazottai. A cég legnagyobb létszámú szakszervezete szerint a dolgozók 85-90 százaléka sztrájkol, így a munka teljesen leállt - írja a Portfolio.

A cég 1991-es Szlovákiába települése óta ez az első sztrájk. A pozsonyi Vokswagen több mint 12 ezer alkalmazottjával a legnagyobb magánmunkáltatónak számít Szlovákiában. A szakszervezet múlt héten hirdetett sztrájkot, miután a cég vezetése nem egyezett bele a 16 százalékos béremelésbe, amit a munkavállalók szerettek volna kiharcolni. A cég júniustól 4,3 százalékkal, a jövő évtől pedig 4 százalékkal emelte volna a béreket az ajánlata alapján, és új számítást vezetett volna be a szabadságpótlékra, valamint a karácsonyi juttatásra, de ezt a szakszervezet visszautasította.

Az autógyártók közül a legmagasabb fizetést évek óta a Volkswagen Slovakia dolgozói vihetik haza: a havi 1800 eurós (kb. 554 ezer forint) átlagfizetés mellett még 13. és 14. havi fizetést is kapnak a német cég munkavállalói. Ezen felül februárban 1560 euró prémiumot kaptak a dolgozók, mert 2016-ban sikeres volt a gyár.

Rovatok