Évről-évre egyre több az üzemi baleset, mégis mindenki magasról tesz a munkavédelmi előírásokra, mert kkv-t jellemzően úgyse bírságol meg a hatóság. A külföldiek bejelentés nélküli foglalkoztatására érzékenyebbek, de ott is kicsik a bírságok.
Tavaly 75 ember halt meg üzemi balesetben. 2013 első negyedévében 3262 dolgozó szenvedett balesetet munka közben, az idén első negyedévben ugyanez a szám már 4644.
derül ki a Feketelista.hu gyűjtéséből. Az ellenőrzésekből pedig az látszik, hogy lényegében ma már Magyarországon
mivel 3853 munkáltatónál végeztek munkavédelmi ellenőrzést, és 76,9 százalékuknál állapítottak meg jogsértést. Ami nagyon sok, ötből négy munkaadó nem tartja be a munkavédelmi szabályokat.
Mindez három ok miatt lehetséges:
Mindenesetre a helyzet továbbra is elég veszélyes, csak a papírnak irkálják a szabályainkat, mivel az első negyedéves ellenőrzések alapján a dolgozók
foglalkoztatják. Egyébként gondok vannak a munkaügyi jogsértésekkel is, ott az első negyedévben 3314 cégnél, azaz az ellenőrzöttek 60 százalékánál találtak foglalkoztatási stiklit. Itt olyasmikre érdemes gondolni, hogy nem könyvelik el a szabadságokat vagy mondjuk nem jelentik be a munkavállalókat. Utóbbinál szoktak bírságolni is, ha külföldit nem jelentenek be. Alább mutatóba a 20 legnagyobb bírság:
Kiszabott legnagyobb munkaügyi bírságok 2016-ban |
|||||
Ssz. | Cégnév | Cím | Bírság (Ft) | Határozat | Dátum |
1 | MAGNA CAR TOP SYSTEMS Kft. | 2699 Szügy, Hársfasor . 1. | 9 768 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.10.28 |
2 | EDAFON PLUSSZ Erdőgazdálkodási és Kereskedelmi Kft. | 1161 Budapest, Zrínyi Ilona u 19. | 8 325 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.09.05 |
3 | EDAFON PLUSSZ Erdőgazdálkodási és Kereskedelmi Kft. | 1161 Budapest, Zrínyi Ilona u 19. | 7 104 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.04.13 |
4 | LADEKSZ Kft. | 5000 Szolnok, Boldog Sándor István körút 4. 2. em. | 3 360 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.01.27 |
5 | BALKANIKUM Kft. | 1111 Budapest, Bartók Béla út 6. | 3 340 892 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.11.28 |
6 | TRIBORO PRODUCTIONS GYÁRTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. | 1087 Budapest, Kerepesi út 15. | 2 784 000 | Munkavédelmi bírság | 2016.11.07 |
7 | FOXBAU Kft. | 1133 Budapest, Visegrádi utca 102. | 2 664 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.04.27 |
8 | ARDION PÉKSÉG VENDÉGLÁTÓIPARI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. | 1075 Budapest, Károly körút 3/C 1. em. 9. | 2 520 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.04.21 |
9 | KECSKEMÉTI KONZERVGYÁRTÓ ÉS KERESKEDELMI Kft. | 6000 Kecskemét, Szolnoki út 35. | 1 800 000 | Munkavédelmi bírság | 2016.05.06 |
10 | Elvis Pékség Kft. | 1136 Budapest, Tátra utca 5. A ép. al. 2. | 1 776 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.12.13 |
11 | NGAN TSERENKHUU Kft. | 1101 Budapest, Előd utca hrsz:41418. | 1 776 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.09.05 |
12 | SOFRA-SHIPTARE Kft. | 1163 Budapest, Vámosgyörk u. 1. | 1 776 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.08.31 |
13 | CHATI Kft. | 3980 Sátoraljaújhely, Rákóczi út 25. | 1 776 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.07.25 |
14 | KISS & FIAI ÉPÍTŐIPARI Kft. | 1163 Budapest, Cziráki utca 26-32.1.em.90/C. | 1 776 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.07.11 |
15 | ZHONG LIAN HUNGARY KERESKEDELMI Kft. | 1102 Budapest, Állomás utca 27.1.em.4. | 1 776 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.02.26 |
16 | ZÖLD LÁMPA VENDÉGLÁTÓ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. | 1056 Budapest, Irányi utca 19-23.3.em.7. | 1 680 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.02.05 |
17 | EDI Pékség Kft. | 5126 Jászfényszaru, Szabadság út 30. | 1 665 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.11.29 |
18 | Thai Massage & Spa Kft. | 6100 Kiskunfélegyháza, Vörösmarty utca 13/1. | 1 665 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.04.18 |
19 | Qing Yun Euro Kft. | 1085 Budapest, Somogyi Béla utca 5.Fszt. | 1 665 000 | Külföldi engedély nélküli foglalkoztatása miatt befizetésre kötelező határozat | 2016.03.24 |
20 | AVIUS TERMELŐ, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ Kft. | 8800 Nagykanizsa, Csengery utca 113. | 1 620 000 | Munkavédelmi bírság | 2016.03.03 |