Index Vakbarát Hírportál

Egy hét, és beleharaphat az idei első magyar görögdinnyébe

2017. június 26., hétfő 16:50

A görögdinnye tömeges szedése várhatóan július első hetében kezdődik, öt-tíz nappal korábban, mint tavaly, amennyiben addig kedvező lesz az időjárás - közölte a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) hétfőn az MTI-vel.

Magyarországon az idén 5000-5200 hektáron ültettek görögdinnyét a kertészek, a termőterület 8-10 százalékkal csökkent 2016-hoz képest. A jelenlegi felmérések szerint a várható termésmennyiség 200-210 ezer tonna, ami a tavalyi 230 ezer tonnához viszonyítva mintegy 10 százalékkal kevesebb.

A legtöbb dinnyetermelő az elmúlt években jelentős technológiai és fajtaváltást hajtott végre, így a termelők azt remélik, hogy kedvező időjárás mellett rendkívül jó minőségű dinnyével tudják ellátni az idén a fogyasztókat. Tovább nőtt az oltott dinnye részaránya, ez a kiültetett mennyiség mintegy kétharmadát teszi ki. Ennek a technológiának az a fő előnye, hogy bizonyos kórokozók ellen nem kell védekezni, nem kell 5-6 éves vetésforgóval számolni, valamint a nagyobb gyökérzet és lomb miatt kisebb a minőségromlás veszélye.

A magyarországi görögdinnye-fogyasztás évente 15-16 kilogramm fejenként. A vásárlók a közepes méretű, 4-6 kilogramm súlyú dinnyét keresik, mert ezek könnyen szállíthatók és hűthetők, míg a nagyméretű, 8-10 kilósnál nagyobb dinnyék eladhatósága csökkent az utóbbi években. Folyamatosan növekszik a magnélküli dinnyék aránya nemcsak az export eladásoknál, hanem belföldön is. Választékbővítésként a piros színű mellett megjelent 1-2 százalékban a sárga bélű dinnye is.

Az export általában július 5-10. között kezdődik és augusztus végéig tart. A megtermelt dinnyéből 60-80 ezer tonna kerül évente exportra. Főbb piacaink Németország, Lengyelország, Csehország és a balti államok. A sárgadinnye szezonja a fóliás termesztésnek köszönhetően már május legvégén elkezdődött. A szezon szeptember végéig tart, a mintegy 800 hektárnyi területről 18-19 ezer tonna termés várható, melynek 90-95 százaléka a belföldi piacokon talál vevőre.

Rovatok