Nagyon erősen dominál az építőiparban a közép-magyarországi régió, ezért az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) szerint érdemes lenne úgy felülvizsgálni a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), hogy az valamilyen módon kiegyenlítse a lakáspiac területi egyenlőtlenségeit - írja a Magyar Idők.
Az ÉVOSZ szerint konkrétan mivel vidéken sok ingatlan szorul korszerűsítésre, helyrehozatalra, fontos elem lehetne a lakásfelújítások esetében alkalmazandó alacsonyabb vagy visszaigényelhető forgalmi adó csökkentése.
A KSH 2016-os jelentése alapján:
Koji László, az ÉVOSZ elnöke azt mondta a lapnak, hogy a közepes és nagyobb vállalkozások egyre gyakrabban mozdulnak ki a székhelyük környékéről olyan térségekbe, ahol tartósan van munka és megrendelés, de a mikro-, kis- és középvállalkozások még nincsenek ehhez hozzászokva. Koji azt mondta, hogy a nagyobb mobilitáshoz a cégeknek több emberre lenne szüksége, ráadásul jelenleg az is nehezíti a helyzetet, hogy az elmúlt évek, évtizedek kedvezőtlen alvállalkozói láncos tapasztalatai nyomán ráadásul a saját nagyságrendjében mindenki generálkivitelező szeretne lenni.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter korábban arról beszélt arról, hogy felülvizsgálnák a csokot azzal a céllal, hogy a településtípusokat figyelembe véve új programok is elindulhassanak.