Index Vakbarát Hírportál

Előzetes letartóztatásba kerül három NAV-os és egy ügyész

2017. június 29., csütörtök 20:37

Előzetes letartóztatásba helyezett a Budai Központi Kerületi Bíróság a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) hivatásos állományába tartozó három embert, valamint egy ügyészt és egy civil gyanúsítottat, akikkel szemben többrendbeli, üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés miatt folytat nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.

A Fővárosi Törvényszék közleményéből kiderül, közel százmillió forint kenőpénzt fizethettek a csoportnak, amelynek tagja volt a három NAV-os alkalmazott és az ügyész is. Ők a pénzért cserébe információkat adtak át, és segítettek elsimítani a bűnözők ügyeit.

Az ügyészség négy emberrel szemben azért kért előzetes letartóztatást, mert fennállt a szökés, elrejtőzés, a bizonyítás meghiúsításának veszélye, az ötödik gyanúsítottal szemben pedig azért, mert tettét több, folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

A gyanúsítottak védői házi őrizet elrendelését kérték, de ezt a bíróság elutasította, és végzésében megállapította: mindenki esetében fennáll a megalapozott gyanú, azt rendőri jelentések, vallomások, házkutatásokról és lefoglalásokról szóló jegyzőkönyvek is alátámasztják. A főügyészség hangsúlyozta, hogy a bűncselekmények súlya kiemelkedő, büntetési tétele két évtől tizenhat évig terjedő szabadságvesztés.

Rovatok