Index Vakbarát Hírportál

Állami pályázaton nyert a veronai buszbalesetben érintett cég

2017. július 3., hétfő 07:42

54 millió forintért az a Pizolit Kft. teljesíti a Honvédelmi Minisztérium buszos megrendelését, amely az idén januári veronai tragédiában érintett buszt üzemeltette - írta a hétfői Bors.

A cég Hódmezővásárhely és Orosháza között üzemeltethet különcélú járatot a minisztériumnak, a cég még novemberben pályázott a munkára, de a szerződést már a baleset után kötötték.

A Groupama Biztosító egyébként 4-6 millió forintos kártérítést állapított meg az elhunyt gyerekek után, a sérültek szüleinek kétmillió forint járna, írta a lap. A Honvédelmi Minisztérium nem válaszolt az üggyel kapcsolatos kérdésekre.

Rovatok