Index Vakbarát Hírportál

Mészárosék meghátráltak a kisbefektetők pere elől

2017. július 4., kedd 12:07

Peren kívül megegyezett az Opimus Nyrt. és a  Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (TEBÉSZ) - írja közleményében az Opimus. Az érdekvédelmi szövetség még május 10. én fordult a bírósághoz, mert a TEBÉSZ szerint jogellenes volt, hogy az  Mészáros Lőrinc többségi tulajdonában lévő tőzsdei cég előzetes regisztrációhoz akarta kötni, hogy a kisbefektetők is részt vehessenek a cég közgyűlésén. Erről az Opimus tulajdonosai a cég május 2-i közgyűlésén döntöttek és módosították az alapszabályt.  

Mészárosék viszont most meghátráltak és kiszedték ezt a részt az alapszabályból, vagyis a kisbefektetőknek nem kell előre regisztrálniuk a közgyűlésekre. Például a cég augusztusra összehívott rendkívüli közgyűlésére sem, 

ahol többek között dönteni kell majd a cég nevének megváltoztatásáról

Ezen kívül napirenden lesz még arról, hogy ki legyen a cég könyvvizsgálója, illetve, hogy hogyan hívják össze a közgyűléseket a jövőben és ehhez hogyan kell változtatni az alapszabályt, ha már a TEBÉSZ elkaszálta az előző alapszabály-változtatást. 

Rovatok