Index Vakbarát Hírportál

Észak-Korea ezer Volvo árával tartozik Svédországnak

2017. július 5., szerda 15:35

Eddig csak legenda volt, de nemrég egy svéd kormányszerv megerősítette: Észak-Korea negyven éve tartozik Svédországnak egy 1974-es üzlet miatt, aminek keretében a skandináv ország ezer Volvót adott el a kelet-ázsiai diktatúrának – írja a Local.

A svéd kormány a hetvenes évek elején akart nyitni az akkor komoly gazdasági fejlődésen átesett Észak-Korea felé, és olyan cégeket bátorított a velük való kereskedelemre, mint a Sandvik, az SKF vagy éppen a Volvo.

Az autógyárnak sikerült is összehoznia egy ezer darab 144-es modellre vonatkozó üzletet, és 1974-ben szépen el is hajóztatták a járműveket a világ másik felére az országot akkor irányító Kim Ir Szennek. A fizetés azonban elmaradt, és a mai napig nem történt meg. Az inflációhoz igazítva jelenleg 2,7 milliárd svéd korona (86,4 milliárd forint) a tartozás összege.

A félresikerült üzlet híre eddig utcai legendaként élt Svédországban, most az ország Nemzeti Export Hitelgarancia Bizottsága (EKN) erősítette meg, hogy minden egyes szava igaz. Miután nyilvánvalóvá vált, hogy Észak-Korea nem fogja rendezni a számlát, ez az állami szerv fizette ki az exportőröket, és vette át a kolosszális adósságigénylést.

Az EKN ezóta minden évben jegyzőkönyvbe veszi a tartozást, és felszólítja Észak-Koreát a fizetésre, hasonló módon, ahogy minden, következő üzleti évre átcsúszó adósságot számon tartanak. Reálisan azonban nem számítanak rá, hogy Kim Dzsongun, az egykori bölcs vezér unokája ki is fogja fizetni őket.

Pedig Észak-Koreának még talán tisztességes úton is megérte volna a beruházás. A Volvo 144 nagyon strapabíró autó, szemtanúk állítása szerint még napjainkban is száguldozik néhány darab Phenjan utcáin.

Rovatok