Index Vakbarát Hírportál

Megszerezték a németek a Panama-iratokat

2017. július 5., szerda 12:14

A német szövetségi bűnügyi hivatal birtokába került a Panama-iratok néven is ismert kiszivárogtatott adatbázis, amely több mint 200 ezer offshore cégről tartalmaz információkat, írja az adó.hu.

Helyi sajtóértesülések szerint 5 millió eurót fizetett az ország a 2,6 terabájtnyi adatért, amiket még 2016-ban szivárogtatott ki egy máig ismeretlen, John Doe álnevű forrás a Mossack Fonseca panamai ügyvédi irodától. A forrás kiáltványában felszólította az Európai Bizottságot, a brit törvényhozást, az Egyesült Államok törvényhozását és valamennyi országot, hogy segítsenek végére járni a dokumentumok által bizonyított illegális ügyeknek.

A bűnügyi hivatal közleménye nem tért ki arra, hogy miként jutottak hozzá az adatbázishoz. Most az adatok szisztematikus elemzése következik, ami után pedig a bűnügyi hivatal eljárást tervez indítani minden büntető-, vagy adójogi visszaélésre utaló ügy kapcsán.

A Panama-iratok révén világszerte már eddig is több, mint száz eljárás indult, többek között politikusok és közéleti személyiségek ellen is. Sigmundur Gunnlaugsson volt izlandi kormányfő ebbe a botrányba bukott bele, és az argentin, valamint az ukrán elnöknek is mosniuk kellett magukat. Az iratok között továbbá olyan hírességek nevei is megjelentek, mint Emma Watson, Pedro Almodóvar, vagy Jackie Chan.

Magyarországon egy áldozatot szedett a botrány: Boldvai Lászlónak, az MSZP politikusának feleségéről derült ki, hogy volt offshore-cége. Boldvai emiatt  felfüggesztette párttagságát . De a leggazdagabb magyarok közül is  többen szerepeltek  az offshore-listán.

Rovatok