Index Vakbarát Hírportál

Bajban a hazai sörfőzdék

2017. július 18., kedd 13:46

Habár töretlen a hazai sörfőzés népszerűsége, egyre több a veszteséges vállalkozás, és az ágazat összbevétele is esett tavaly, írja a VG. A közel száz magyar sörfőzdének tavaly 80 százaléka adott ki céges beszámolót, és az adatokból kiderül, hogy ezek 44 százaléka veszteséges volt.

A cégjegyzékben szereplő sörfőzdék bevétele tíz éve először tavaly esett 100 milliárd forint alá: az összesített árbevétel mindössze 95,2 milliárd volt. Csupán három vállalkozás könyvelt el öt milliárd forint feletti bevételt, és csak tízen vannak a 100 és 500 millió forint közötti sávban. A gyártók többsége, 71 főzde zárt 100 millió forint alatt. Tizenkét cégről nincs információ.

Mintha teljesen félrement volna a támogatás

Élesen kitűnik a közepes méretű vállalkozások hiánya a szektorban, és az állami segítségnek szánt szabályozás az irányukba egyelőre teljesen félrement. 2018-tól elkezdve a kormány 8 ezer helyett 200 ezer hektoliterig ad 50 százalékos jövedékiadó-mentességet a főzdéknek,

csakhogy egyetlen olyan cég sincs, ami akár csak közel ekkora kapacitással rendelkezne,

sőt az összes kisüzemi sör mennyisége összesen sem haladta meg az 50 ezer hektolitert tavaly. Ez persze csak a pillanatnyi állapot.

Kivéve, ha eleve csak a Matolcsy-családra van szabva

Egyedül az a szereplő szakíthat nagyot az új szabályozással, aki esetleg kisüzemi sörfőzésben gyorsan kapacitást tud bővíteni vagy pont csökkenteni, hiszen óriási mennyiségig mentesül akkor a magas jövedéki adó alól. Mindez igazából egyelőre csak Matolcsyék nemrég megszerzett sörgyárának igazán reális lehetőség egyébként. 

A kis és nagy sörfőzdék egyaránt a csapolt sör áfacsökkentésének örülnének leginkább, ők is sokadik kivételek akarnának lenni, mint lényegében mindenki. A Magyar Sörgyártók Szövetsége és a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete közösen kereste meg Varga Mihály nemzetgazdasági minisztert, hogy erre is terjesszék ki ősztől a kedvezményes éttermi forgalmi adót, ami idén 27-ről 18 százalékra csökkent, jövőre pedig már csak 5 százalék lesz, de egyelőre nem foglalja magában a csapolt söröket.

Rovatok