Index Vakbarát Hírportál

Nyomoznak az ötszörös áron vett mélygarázs ügyében

2017. július 27., csütörtök 12:31 | aznap frissítve

Nyomozás indul a budapesti Pollack Mihály téri mélygarázs eladásának ügyében – írja a Magyar Nemzet. A Fővárosi Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelte el az eljárást a lap szerint, mert az állam ötszörös áron vásárolta meg a mélygarázst egy luxemburgi magáncégtől.

Az eljárás a Demokraták Pártja feljelentése nyomán indul, amelyet a BRFK Korrupciós és Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya korábban elutasított, viszont most a Fővárosi Ügyészség hatályon kívül helyezte az elutasító határozatot, és elrendelte a nyomozást.

A lap még télen hozta nyilvánosságra, hogy a luxemburgi hátterű Tállya Hotel Invest Kft. hozzávetőleg 700 millió forintot fizetett a több mint 400 férőhelyes mélygarázs korábbi tulajdonosának, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőnek viszont már 3,65 milliárd forintért adta tovább a társaság a belvárosi ingatlant. Így közel hárommilliárd forintot keresett az üzleten.

A megvételről szóló tavaly júliusi kormányhatározatban az szerepel, hogy legfeljebb 3,65 milliárd forintért vásárolhatja meg a mélygarázst az MNV Zrt. Erre hogy, hogy nem végül éppen a maximális 3,65 milliárd forintban határozták meg annak vételárát. Az üzlet illetve a kedvezményezett cég környékén a Magyar Nemzet és az Átlátszó cikkei szerint kormányközeli figurák is feltűntek: évekkel ezelőtt a parkolóban érdekelt volt egy ciprusi cég is, a Wellamo Trading Ltd, melynek igazgatói közt feltűnt Bogdán Tibor és Nagy Péter is, akik a lap szerint az igazságügyi miniszter nevét is viselő és résztulajdonában álló Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda vezetői és ügyvédei lehetnek. 

A mélygarázsvásárlás miatt elrendelt nyomozás érdekessége, hogy a Budapesti Rendőr-főkapitányság korrupciós és gazdasági bűnözés elleni főosztálya korábban elutasította Tényi István volt Fidesz-tag feljelentését, arra hivatkozva, nem történt bűncselekmény. A határozat indokolásában állt az is, hogy az ingatlant a Tállya Hotel Invest Kft. jelzáloggal és egyéb terhekkel vette, ám tehermentesen adta tovább, és értéknövelő beruházásokat is kivitelezett. Ehhez képest a Fővárosi Főügyészség a napokban úgy döntött, hogy igenis fennáll a bűncselekmény gyanúja, ezért hatályon kívül helyezte a rendőrség határozatát, egyben elrendelte a nyomozást az ügyben.

Rovatok