Index Vakbarát Hírportál

3 hónap után bezár egy üzlet a Ligetben

2017. augusztus 3., csütörtök 15:40

A Liget-projekt büszkeségének számító pavilonsoron zárt be egy magas árkategóriás art-shop, írja a Népszava. A Városliget Zrt. szerint a bolt bezárása a pavilonok kínálatának átszervezésével gazdaságosabbá fogja tenni a Liget működését.

Cikkünk korábbi verziójában azt írtuk, hogy a bolt csődbe ment, viszont a pavilont üzemeltető cég, a WO Europe Kft. nem ment csődbe, csak az egyik boltot zárták be, a cég által üzemeltetett másik két pavilon továbbra is üzemel, a harmadik pavilon pedig hamarosan újra üzemelni fog.

Egyre rövidült a nyitvatartási idő az utóbbi időben a ligeti kézműves üzletben, a múlt héten pedig véglegesen bezártak. A lap információ szerint a szomszédos vendéglátóhely fagyizója fog a bolt helyére kerülni.

Az art-shopban több, mint negyven magyar tervező munkái kaptak helyet, és roma művészek, autisták és megváltozott munkaképességűek által készített termékeket is árultak, meglehetősen borsos áron: többek között 4 ezer forintos bögrék és 20 ezer forintos rongybabák is szerepeltek a kínálatban.

Más átszervezések is történnek a Ligetben: az egyik pavilon elé visszahozták a régi, lebontott bódésor árukínálatát: ismét óriás lufik és strandcikkek várják a vásárlókat. Ez azért meglepő, mert korábban részben épp a Ligethez nem illő kínálatra hivatkozva számolták fel ezeket a bódésorokat. Az idén felépített három pavilon egyébként egyenként 104 millió forintba került.

Rovatok