Index Vakbarát Hírportál

Zsidai Roy milliókat keres a budavári önkormányzattól bérelt lakásokon

2017. augusztus 8., kedd 10:10

Zsidai Zoltán Roy budavári étterem- és szállodamogul már nagyon sok jó üzletet kötött a budavári önkormányzattal: az éttermébe igyekvő vendégek ingyen parkolhatnak, a konyhája jó ideig engedélyek nélkül működhetett, de az, amiről a Hvg.hu adott hírt kedden, minden eddigit leköröz. Kiderült ugyanis, hogy

Zsidai 114-szeres áron adja ki az önkormányzattól bérelt szállodájának apartmanjait,

vagyis milliókat keres a kerület fideszes vezetésének jóvoltából. A szóban forgó szálloda a Pest-Buda Hotel a Fortuna utcában, amely önkormányzati tulajdon, a szobái pedig önkormányzati bérlakásokként vannak nyilvántartva a polgármesteri hivatalban. Ennek a 2016-ban felújított szállónak a luxusapartmanjait napi 38-88 ezer forintért adja ki a Zsidai-csoport, miközben az önkormányzatnak összesen havi 126 ezer forint bérleti díjat fizet az összes átalakított lakásért. 

A boutique hotel legdrágább, Mátyás-templomra néző két tetőtéri szobájáért egyenként 290 eurót, vagyis kb. 88 ezer forintot kérnek el egy éjszakára, miközben a két lakásért összesen 46 077 forintot kap az önkormányzat havonta, ahogy ez a Hvg.hu-nak nagy nehezen kiadott önkormányzati adatokból kiderül. Vagyis ha azt vesszük, hogy egy szoba Zsidainak 23 ezer forintba kerül egy hónapban, és havonta 2,6 millió forintot kereshet rajta, akkor kijön a fent emlegetett 114-szeres ár. 

A többi szobán is hasonlóan jól keres az Orbán Viktor lányával is jó kapcsolatban álló étterem- és szállodatulaj, azokért ugyanis havi 16-38 ezer forintot fizet, miközben napi 38-65 ezer forintért adja ki őket. 

Igaz, a szálloda épületét a Zsidai-csoport a budavári jegyző szerint saját költségen újította fel 2016-ban, miután megszerezte az épület összes lakásának bérleti jogát, félig nyilvános pályázaton, félig az előző bérlővel cserélve, majd a négy önkormányzati lakást egy szerződésbe összevonva. Ez persze nem indokolja meg, hogy miért adja olyan olcsón az önkormányzat a lakásokat, miközben úgy is többet keresne rajtuk, ha maga adná ki őket az Airbnb-n. A portál ezzel kapcsolatos kérdéseire se az önkormányzat, se a Zsidai-csoport nem válaszolt.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után reagáltak Zsidaiék, levelükben többször is hangsúlyozzák, ezek az egyébként műemléki védettséget élvező lakások tényleg nagyon rossz állapotban voltak, és ők azt magánvagyonból újították fel.

Rovatok