Index Vakbarát Hírportál

Nébih: Nem lesz drágább a tojás a mérgezési botrány miatt

2017. augusztus 14., hétfő 10:49

Nem került annyi szennyezett tojás az európai piacra, hogy az a tojás árában változást okozzon, de a piaci folyamatokat befolyásolhatja - ezt mondta Nagy Attila, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Élelmiszer és Takarmánybiztonsági Igazgatóságának igazgatóhelyettese az M1 hétfő reggeli műsorában. 

Ahogy arról korábban már részletesebben írtunk, a múlt hát végéig már 15 európai országban, több nyugat-európai ország mellett például Ausztriában, Szlovákiában, Szlovéniában és Romániában is találtak Fipronil rovarirtószerrel szennyezett tojásokat, amelyek holland telepekről származtak. 

Nagy Attila szerint bár sok tojást érint a hollandiai szennyeződés, az európai termeléshez képest viszont ez még mindig nem túl nagy arány. A magyar tojás szektor viszont profitálhat is a botrányból, a Nébih vizsgálatai szerint ugyanis a magyar tojások biztonságosak. 

A magyar hatóságok az országba érkező tojás szállítmányokat folyamatosan ellenőrzik, a gyanús tojásokat pedig megsemmisítik.

   

Rovatok